Címlap » Hírek » 3. középdöntő – csillag születik

3. középdöntő – csillag születik

Harmadik középdöntő2009. december 5. szombat este. Ismét csillag születik az RTL műsorán. Ezúttal a Mikulás is megjelent a színpadon, egész pontosan Veres Robi, Mc Dc személyében. Nem hiába, hiszen az adás Mikulás nap előtti napon volt. A 3. középdöntőben már csak nyolcan léptek fel. Az előző adásokhoz hasonlóan szintén 2 versenyző / versenyző csoport esett ki. A kis csillagok egyre csak fogynak, míg nem elérkezik a várva várt pillanat, és kiderül ki lesz 2009. év csillaga. De ne rohanjunk még ennyire előre, addig is nézzük át, mi történt az újabb középdöntőben. Lássuk..

A 3. Középdöntőben felléptek

  • Brash Bence: a fiatal szívtipró a Hooligans együttestől a Játszom című dalt énekelte el. Próbált a mozgásra koncentrálni, ezáltal kevesebb figyelem jutott az énekre és a szövegre. Szirtes megvédte, és meg is dícsérte. Zsűri által adott pontjai: 7 + 6 + 7 + 9 = 29.
  • Kutyakölykök: színes, humoros előadást nyújtottak. “Cigánygyerekek potyogtak az égből” (Fáy) kezdéskor, majd jött a néptánc. A csoporthoz csatlakozott egy táncos asszony is. 9 + 8 + 9 + 10 = 36
  • Tabáni István: Volt már erősebb, jobb éneklése is. Egyébként a She c. dalt, vagyis az Ő-t énekelte magyarul, ami jó választás volt. 8 + 8 + 10 + 9 = 35.
  • Horváth Tamás: Michael Jackson dalt énekelt a kis csillag, aki gitár nélkül is nagyon ügyes és tehetséges tud lenni. Fáy Miklós kritikus is meglepően pozitívan nyilatkozott: nem volt még ilyen jó Tamás, mint most. 8 + 7 + 9 + 8 = 32.
  • Veres Robi – Mc Dc: a ma esti Csillag Születik meglepetése. Robi volt a Mikulás. Volt egy puttonya, amiben általa előzetesen nem ismert ajándékok voltak, melyet át kellett adni valakinek, közben pedig kommentálni az eseményeket. Vagyis freestyle rap önfeledten. 9 +8 + 9 + 8 = 34.
  • Bad Boyz: nagyon frissek voltak az elmúlt adásban a fiúk (Fáy). Az előadás színes, humoros, és mindenki más, saját egyéniségét mutatta be. 10 + 8 + 9 + 9 = 36.
  • Csikó Szabolcs: Szabi egy igazi szólista a táncban. Kedvet ad sok embernek a néptáncra Szirtes szerint. Beszédes az arca, mely harmóniában áll a tánccal. A zsűrinek nagyon tetszett az előadás, a csillag születik 2009-es adásának eddigi legmagasabb pontszáma jött létre. 9 + 8 + 10 + 10 = 37
  • Vásáry André: André végre megcsillantotta hangjának mélyebb tartományát is, mely nem mindegyik zsűri tagnak tetszett. Fáy szerint válságpontra jutott az est folyamán. Abban megoszlott a zsűri véleménye, hogy picit kevés volt az előadás. 9 + 7 + 9 + 8 = 33.

Hatan jutottak tehát tovább, őket a következő héten láthatjuk újra. A kiesők: Horváth Tamás és Brash Bence.

Szerinted milyen volt a harmadik középdöntő? Véleményedet megoszthatod másokkal a lap alján.

zenekarokaz.hu

<< Második Középdöntő

Negyedik Középdöntő >>

Kategória: Hírek, Kultúra

45 vélemény

  1. She…She….She!!!!!!!!!!!!

  2. kovács gergő

    Nagyon sajnálom, hogy Brash Bence kiesett. Inkább estek volna ki a Bad Doyz szedett vedett társasák. Hogy néznek ki ezek. Ránézésre 10-év. A hajuk a külsejük piszkosak ápolatlanok egyszóval ki velük. gergö

  3. Kovács Áron

    Horvát gyereknek úszott a gitár. Vetess apáddal inkább egy hegedűt az való neked. Szinpadra akartál kerülni, csillag akartál lenni. Közületek 1000000-ból ha 1-nek sikerül az már jó

  4. Kovács Áron

    Remélem most már világos minden TV csatorna előtt ill olyanoknak akik valamilyen vetélkedőt rendeznek, hogy ezt a Fáy Mikit nem hivják zsűrizni. Beszélni nem tud. Sértegeti a szereplőket, beszól mindenkinek. Egy senki. Ezt az embert nem mutogatni, hanem elzárva kéne tartani a világ elöl. Ugyan kinek a kije hogy bekerült az RTL csatornába ari

  5. Én sajnálom ,hogy bence kiesett.Inkább Vásári André esett volna ki.Horváth Tamás is tök jó volt

  6. Sajna Horváth Tamás kiesett:(:(:(:(:(

  7. BAAD BOOYZ (L)(L)

  8. Szép Ilonka

    Tábáni István az az énekes akinek megkell nyernie ezt a csillag születik versenyt. Egy csendes, inteligens, okos fiatalember. Vele nem fog úgy elszaladni a ló, mint pl. a Tóth lányok közül a kissebbik.
    ilona

  9. Szép Ilonka

    Ráadásul ragyogó hangja is van Tabáninak. Azért bizom abba, hogy valaki felfigyel Brash Bencére is. Neki is szép hangja van
    ilon

  10. Brash Bence kiesését nem csodálom, mivel átlagos a többiekhez képest.
    Tabáni István -mint főkedvencem – kiváló volt, de valóban halványabb a múltkorihoz képest egy picit. De neki drukkolok, meg kell nyernie!! Tehetsége és sorsa is erre predesztinálja.
    Másik kedvencem Csikó Szabolcs, a mesebeli szerencsétpróbáló szegénylegény – tegnap csúcsot alkotott, és persze tündéri a mosolya -szinte védjegy.
    A Kutyakölykök – szintén nagyon tehetséges társulat, szellemes és kreativ, ami ritkaság.
    Vásáry André túl profi és már elég, Veres Robi produkciója is kimerült már, elég.
    Bad Boyz – tudnak, de produkciójuk inkább egy profi musicalba kivánkozik már, nem egy amatőr tehetségkutatóba.
    Jövő héten szeretném, ha továbbjutó lenne Tabáni István, Csikó Szabolcs, Kutyakölykök.
    Hajrá!!

  11. egyszerüen één.=)

    Jó egy szemetek vagytok.kiejtitek Tamást, meg Bencét a 2 legjobbat.inkább kiesett volna Az a ** André, meg azok a Kutyakölykök vagy mik.igy h kiestek semmi nem ér az egész…jövőhéten meg kiejtitek tabánit h csak a legrosszabbak maradjanak meg a bad boys az is nagyon jóóó… (Y)? :@Nem értam h annak akinek semmi hallása nincs a zenéhez minek kell szavazni?nem az a lényeg egy énekesnél h miért akarja megnyerni a csillagszületiket vagy h táncol e….hanem a hang,az pedig mindettőnél nagyon super volt…remélem mindkettőjüknek be fog futni a karierjük..és ők lesznek a kedvenceim továbbra is..legközelebb rem. látom őket a karácsonyi műsoron.hiányozni fognak a csillag születikből …hamár a 2 legjobbat kiejtettétek..hát akkor nincs mese…HAJRÁ TABÁNI ISTVÁÁN.+BAD BOYS…a többi nem téma.:/

  12. egyszerüen één.=)

    Jó egy szemetek vagytok.kiejtitek Tamást, meg Bencét a 2 legjobbat.inkább kiesett volna Az a ** André, meg azok a Kutyakölykök vagy mik.igy h kiestek semmi nem ér az egész…jövőhéten meg kiejtitek tabánit h csak a legrosszabbak maradjanak meg a bad boys az is nagyon jóóó… (Y)? :@Nem értam h annak akinek semmi hallása nincs a zenéhez minek kell szavazni?nem az a lényeg egy énekesnél h miért akarja megnyerni a csillagszületiket vagy h táncol e….hanem a hang,az pedig mindettőnél nagyon super volt…remélem mindkettőjüknek be fog futni a karierjük..és ők lesznek a kedvenceim továbbra is..legközelebb rem. látom őket a karácsonyi műsoron.hiányozni fognak a csillag születikből …hamár a 2 legjobbat kiejtettétek..hát akkor nincs mese…HAJRÁ TABÁNI ISTVÁÁN.+BAD BOYS…a többi nem téma.:/ ennyih.:)

  13. Fáy Miklóst nem kéne sértegetni…igenis valaki…egy nagyon jó kritikus.ez a dolga h véleményt mondjon.ha vki sz*r akkor sz*r.mégis ő mondta tegnap a legjobbat Tamásról,meg Bencéről..neki volt csak esze..a közönséghez képeest.^.- erről ennyit.

  14. Szerintem nagy hülyeség volt, hogy kiesett a Brasch Bence + a Horváth Tamás… én biztos hogy a Csikó Szabolcsot és azt a b*zi Vásáry Andrét ejtettem volna ki… mert semmi új nincsen bennük… még a Csikó Szabolcs jókat énekel meg nagyon jól táncol+sokat dolgozik vele…de a Vásári b*zi csak énekel meg otthon 1szer1szer elpróbálja . az semmi. a Bence meg mindig valami újat hozott..és most legalább a táncra is figyelt.. szóval egy nagy kalap sza* a csillagszületik.. legalábbis szerintem.. de mindegy mert a BAD BOYZ ezek közül a legjobb♥. szóval hajráá BAD BOYZ ♥♥.

  15. Bence tovabb kellett volna jusson!!! Bad boys nem er semmit, akar a kutyakolykok.Csiko Szabolcs megerdemelte az elso helyet hiszen o nagyon is tehetseges. Es mc dc rol ma nem is tok mit modnani, szamara nincs akadany,barmely feladatnak eleget tesz,es szentem a multkori is nagyon jo volt, es a szavakat is jol rimbe szedte!

  16. Gratulálok CSiko Szabolcsnak . Paksrol a KInder dolgozpok

  17. Én úgy sajnálom a Tamást szerintem ő az egyik legjobb.
    A zsűri végre egyszer jó pontot adott neki erre kiesik. Ez annyira sz*r de tényleg naon sz*r inkább hallgatom őt mint az Andrét.

  18. Szegeny horvath tamas nekem o volt a kedvencem. szerintem sokan nem latjak a tehetseget a fiatalokban.
    ki volt az a luke aki ilyen zsuriket hivott? a zsurik kozul egyedul szirtes tamas kedves es o az egyetlen aki a atehetseget is nezi.ja es igy tovabb fay miklos. jo volt a tegnapi kommentaciod. kalap sz*rt sem er csiko szabolcs meg a kutyakolykok. s vasari andre is egyet nyavog es el van intezve. Hat igen a ket legjobb esett ki. sz*r az egesz musor . buuu.

  19. ha tegnap kiesett a 2 legjobb akkor jovoheten ki fog esni a bad boyz es tabani?
    HAJRA BAD BOYZ!

  20. remelem hogy HORVATH TAMAST meg viszontlatjuk valahol!
    HAJRÁ TAMÁS. TE VAGY A LEGJOBB.

  21. Picit ugyan csalódtam, hogy már megint Máté Péter számot kellett hallani Istvántól – amit nagyon szépen adott elő – csak bíztam benne,hogy most valami egészen újat (nem Queen és nem Máté Péter ,mert azokról már tudjuk, hogy jól tudja) fog előadni, de hát így is neki drukkolok, remélem, hogy ő nyeri meg a versenyt! Hajrá!

  22. De télleg pont 2 legjobbat kiejteni áhh ….. nem hiszem hogy az a b*** Vásáry André több szavazatot kapot mint a Tomi vagy Bence ez röhej xD most kiejtették a legjobbat…jövő héten kiesik másik 2 jó Tabáni és a Bad Boyz a többi egy nagy *****.
    áhh egész műsor egy nagy sz**.
    Sztem már előre tudják kifog nyerni ha az a **** André akkor levan fizetve az egész,már ne haragudjanak már deh deh inkább hallgatok normális zenét,mint ez a nyávogós ****.

  23. Szerintem ez volt eddig a legeslegrosszabb adás abból a szempontból, hogy pont a két tini bálványt ejtették ki!
    Szörnyű!!
    Az én véleményem erről az, hogy ezzel a húzással óriási nézettség vissza esés várható!
    Ugyanis már rengeteg ismerősömtől hallottam, hogy nem fogják nézni a műsort, helyette inkább elmennek diszkóba vagy szimplán csak mást fognak nézni.
    Arról meg nem is beszélve, hogy az egyik kieső az én öcsém volt Tamás. Nagyon, nagyon szomorú vagyok!

  24. Őszitnén sajnálom, hogy a két “tinibálvány” kiesett, bár szerintem Nekik már egyenes az út a siker felé. Az ország megismerte Őket, rengeteg szeretet és biztató ember veszi körül Bencét és Tamást! Ne csüggedjetek, most jön el igazán a Ti időtök! Hajrá!!!

  25. Tóthné Nyiregyházáról

    Nekem a legesélyesebb Tabáni István, a gyönyörű hangjával, intelligens fiatalember. Nagy rajongója vagyok!
    Így tovább István, jó vagy!!!

  26. Csikó Szabolcsnak gratulálunk Nyíregyházáról, nagyon ügyes, így tovább Szabi!!!

  27. hát télleg nagy lesz a nézettség csökkenés sztem is! Én is hallottam legalább 50-60 embertől hogy nem nézik. nem is baj,mit nézzenek már :D
    2 tehetséges még bennt van:P
    Hajrááá Bad Boyz és Tabáni István!!!:D:)

  28. Nagyon felbosszantott , hogy Bence és Tamás kiesett.Egrészt örülök,mert a primát tényleg Tabáni István és a BAd Boyz viszi.Másrészt nagyon harakszok.Nem értem ,mi a fenének jutottak tovább a Kutyakölykök??????Szögdöső,szinészkedő észtelenségek ,akik ráadásul bugyuták is!Ez nagyon bánt,mert helyettü Tamás vagy Bence továbbjuthatott volna,noha nem akkora esélyel mint T.I és B.B..Egyvalami megnyuktat azomban ! Kedves Csakén!Telyesenn ihazad van.Nekik mostmár egyenes az út a sikerig!Bárki,bármikor felajánlhat egy lemezszerződést nekik.Nagyon-nagyon sok sikert a BAd boyznak és az aranyhangu Tabáni Istvánnak.Rajtuk kivül Robinak és Szabolcsanak is.
    Csak a BAd boyzról ,annyit ,hogy a legutóbii produkciójuk sokkal kevésbé ragatatott el mint az elözőek.Nem volt benne sok dinamika..stb,de a fiúk iszonyat jók ,csak egy hét áll rendelkezésükre ezért nagyon sok munka és edzés kivánkozik melléük.Szal csak igy tovább fiúk!Jobban tervezzétek át a koreográfiát , és akkor minden simán megy!

  29. Azomban Jankóval is egyetértek.Ez tényleg igaz.Tamás szines egyéniség .Benne megvolt az ami egy kicsit hiányos volt T.Istvánba és belőle a komolyab ,lassúbb zenék előadásmódja hiányzott(egyszerűen a tipró dalokhoz értet igazán,amelyek pörögtek.Szal szerintem István és Tamás ha jobban megnézzük kiegészitették egymást.Persze István különlegesen tiszta hangal rendelkezik.Látszik ,hogy szinte minden hang tiszta .Tamás hangja és A Bencéé is nem olyan finomkás mint Istváné,de a legtisztább hang nem minden,mert hozzája társul az önkifejezés és ez sokat visz.István öbizalma fokozatosan fejlődik.Az ,hogy megnyerie a versenyt az nem tudhtajuk ,mert nálam nagy vetéjtársak a Bad boyzal ,de az biztos , hogy nagy siker áll előtte.

  30. Neféjjetek!Ha van igazság Tabáni István és a Bad boyz benn marad a véksőkig!Habár kiesett két nagyon jó tehetség,még a táncoscsapat és az énekes pacsirta sorsa nem dölt el!

  31. BAD BYOZ ÉS TABÁNI ISTVÁN.Hajráá .

  32. Dius véleményét megcáfolnám.Szerintem a Kutyakölykök előadásmódja illene musical-be!Nem is musical-be hanem inkább kabaréba , vagy humoros szinházi előadásba.Nekem nem tetszenek ők!A sok ugrabugra a szereplé-szinészkedés elnyomja a táncot és számomra nevetségessé válik az egész4

  33. Harmatné Ánes

    Sajnálom a kiesőket. Szeritem Kutyakölyköknek és a Veres Robinak kellett volna kiesnie. A többiek nagyon jók.
    Az Ördög Nóri nagyon sovány és nincs más csak a hatalmas szája, és fogai, amikor nevet. Szörnyű ronda.
    Kevesebbet ellene nevetnie.Nem tudom, kinek a kedvence, de már hanyagolhatnák. A Stohl buci aranyos, oda való.

  34. Harmatné Ágnes

    Bocs az előbbi betűkihagyásokért.
    A műsort nagyon szeretem, kedvencem:Tabáni és a Badboys. Ők a legjobbak. A Robiból elég már, csak a sérült lába miatt van itt. Amit csinál, az egy dolog, de nem mérhető a többi tehetséggel.

  35. vásáry andré és a kutyakülykök a leg sz*rabbak.olyan dühös lettem amikor horváth tamás és brasch bence ki esett mert már olyan boldog voltam hogy andré ki esik amikor ott már csak egy embert mondhattak.a másik négy bennmaradt nagyon jó.legfőbbképpen istván.

  36. Anikó néni

    Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy nem mindig a saját kedvenceink jutnak tovább – sajnos. Mindenkinek más az ízlés világa és ez így van jól.
    Megértem a fiatalokat , de ettől a vetélkedőtől én azért azt várom el, hogy valóban egy igazi tehetséges művész palánta nyerje meg. Sokszor nem egyezi a véleményem a zsűriével, tehát szavazok azaz sms-ezek. Én a Bence helyett a Veres Robit nem juttattam volna tovább, mert számomra nem művészet és nem zenei produkció amit csinál.

  37. …már nemcsak rossz dalokat hallgat az ország…nem…már ünnepli a munka nélküli “dalt”…ami begyekről szól, legyekről szól, fikáról, Szonja nyakában Szülei Karácsonyáról, a semmiről, ugyanaz, és százszor és nem számítasz, s az sem, hogy már falra mászol…és kaparod…és szavalod…és nem akarod……de TI csak írjátok a Dalt…a doboznak, Magatoknak, az asztalfióknak, a jóknak és valóknak…a jóravalóknak…írjatok jobbat és jobbat…többet és többet…rendületlenül, sz*rral szemben is, árral szemben is…kártyavárral szemben is…ezzel tartoztok…MAGATOKKAL szemben is…

  38. Harmatné Ágnes

    Egyetértek Anikó nénivel. A Veres Robi előadása csa egy réteg edvence, és a többi tejhetségel össze nem mérhető. Rég ki kellett volna esnie.Szuper a Tabáni és a Badboys, és különleges az André.A többi sz*r.
    Az Ördög Nóri sem az esetem, a nagy pofája és az állandó röhögése már túl sok! Valaki kedvence, de már törölhetnék!!

  39. Kolompár Márta

    szerintem nem rossz a zsuri nemtudom ki a legjobb de mint mindenkinek nekem is van kedvencem a Bence tehetséges volt és nagyon kellemes hangja volt őt azért érdemes lett volna bent tartani megérdemelte volna egyébként a zsurinek sem kőnnyu de általában véve jol dőntenek jo a musor nekem tetszik szurkolok a Szabinak az Istvánnak és a badboyz fiuknak egyébként a Jucus a legreálisabb zsuritag

  40. Hajra Tabani, Szabolcs,Andre
    ti vagytok a kedvencek Erdelybe

  41. Horváth Tamás nagyon hiányzol a csillagszületikböl! :)

  42. tarcali kitti

    jo jo mcdc király reper

  43. tabáni 10 pont király fáji is tizet adott ilyen még nem volt de csajom sincs myvip irj ha akarsz valamit köszi!

  44. kovács szilvia

    Jók voltak a fiuk kár h nem ők nyerték!

Scroll To Top