Címlap » Hírek » Csillag Születik 2 – zsűri lista

Csillag Születik 2 – zsűri lista

Végre kiválasztották azt a 4 embert, aki a 2009-es Csillag Születik című tehetségkutató verseny zsűrije lesz az RTL Klub műsorán, amikor megkezdődik a tv adás. A Csillag Születik fórumunkon igen régóta nagy már az érdeklődés a zsűrik kilétét illetően. Természetesen nem azért nem írtunk eddig erről, mert nem akartunk, egész egyszerűen, még nem dőlt el, kik lesznek azok, akik elbírálják majd a csillagokat.

Csillag Születik zsűri tagjai

Fáy Miklós: Zenekritikus

Hernádi Judit: közismert Jászai-díjas színésznő

Oroszlán Szonja: népszerű színésznő

Szirtes Tamás: Madách Színház igazgatója és főrendezője

Kattints IDE!

Kategória: Hírek, Kultúra

23 vélemény

  1. Majevszki Dóra Angéla ( AngeL )

    Ezen az oldalon azt a szubsztanciát látom érvényesülni, mely szerint a hallgatás: beleegyezés. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy a vélemény-nyilvánítás egyben ellenvetés is. Sőt! Egyrészt nincs apelláta, másrészt tényleg nincs miért. Ez már nem az első szériája a csillagvajúdásnak, és jogos elvárás az ország legnagyobb volümenű tehetségkutatójával szemben, hogy tudniillik mindig képes legyen meglepit okozni. Ez nem könnyű, kivéve, ha valaki kreatív. Én azt gondolom, a Zsűri tagjai egyenként is karizmatikus-enigmatikus személyiségek, hát még így, együtt. Emellett, kis hozzáolvasással, amit ajánlok mindenkinek (!), megállapítható, hogy szaktekintélyek. Hozzáolvasás nélkül lásd: a kommentdömping hiánya, plusz az én első mondatom. A másik oldalon persze hömpölyög az indulattenger. A népek tengere. Nincs is ezzel baj, elvégre szólásszabadság van, vagy mi… Csak hát, gyerekek, a stílus maga az ember. S e szavak gazak, de igazak. Szóval mit és HOGYAN…Egyik sem mindegy. De mindegy. Nem az én dolgom. Én úgyis nyugis helyen vagyok: egy pocakban, valahol. Nem itt fogok mexületni. De! Szép reményem a véleményem, no meg a reinkarnáció. Már ha az ráció. Azért a kommentelőknek van egy piszkosul szemtelen, ráadásul kéretlen jótanácsom. Emberek legyünk elébb, s majd aztán csillagok! Mert a showbuisness-ben nem csaxórakoztatni kell ám, hanem viselkedni is. Mert ez nem só-biznisz. Persze az is túlzás, ahogy én itt moralizálgatok, de az is, ami ott, a másik oldalon folyik, inkább zuhog. Egy csillag ne vakítson, hanem adjon fényt. Nem pislákolva, de magát is istápolva, ha kell, minden sejtést megcáfolva, de az égre fel, ne az ólba!… Istenem, bárcsak jobb hangom, és kevesebb véleményem lenne…

  2. Majevszki Dóra Angéla ( AngeL )

    …és bárcsak valaki visszaírta volna: kisangyalom, a show-business-t így írják…erre azt feleltem volna: költői szabadság…és nem lett volna igazam… :-)

  3. Csipkés Tamás

    Az a vélemyényem hogy nagyon jó hogy indul a csillag születik én is jelenkesztem fel is hívtak csak apukám visza monta mert részeg volt na mindegy remélem még lest
    csillagszületik 3 is aból már nem maradok ki.

  4. zenesz-firkasz

    A Szirtesen kívül azt sem értem, h a többiek, hogy jöhettek szóba?!Nem értem miért nincs köztük humorista, mert azzal gondolom mindenki egyetért, h a Hernádi azért mert beültették a Heti Hetesbe nem lett humorosabb, sem szakértő, Oroszlán Szonja elmegy színésznőnek, de mint énekes???Nagy eredményt nem produkált!A Fáy az meg ki?ennyi erővel bármelyik újsáírót betehették volna, de attól az még nem lesz hozzáértő….na nkem 8, de ez elég érdekes lesz, kíváncsi vagyok, hogyan fognak véleményezni, mint szakértő szemek!:D
    Angéla tetszik a kommented, de néha a kevesebb több!

  5. Majevszki Dóra Angéla ( AngeL )

    Igaz. A kevesebb néha több. Máskor viszont a legtöbb is kevés? Játsszunk ki-kicsodát? Jó, legyen. Hernádi Judit….És Te hiányolod a humort. Hmmm. Ez eleve paradoxon. Meg ez a “beültették” szó. Olyan pejoratív. Te nem érzed? Inkább hellyel kínálták. Na, így már mindjárt más. Szerintem kétféle nő van. Szexi és erotikus. Hernádi Judit ez utóbbi. Érzed a különbséget? Oroszlán Szonja. A kedvenc írója Dosztojevszkij. És akinek a kedvenc írója Dosztojevszkij, az rossz ember nem lehet. Színésznőként pedig nem megy el, szerintem még nagyon sokáig marad. És kedves, érzékeny nő. Nyilván egy egészséges határig. Jól teszi. És musical-színésznő, nem énekes. Nagyon nem mindegy. Fáy Miklós. Én mondjuk imádkoztam, hogy mondjon rólam véleményt, de csak mert mazochista vagyok és mert köztudott, hogy a negatív reklám is reklám. Egyébiránt zenekritikus, nem mentes az iróniától. Nagy hatásvadász. Olyan a stílusa, hogy olvasod, ha akarod, ha nem. Míg végül már akarod. Na, ez A Fáy. Nekem az a véleményem, hogy mindenről legyen az embernek véleménye, csak mielőtt azt megalkotná, próbálja megismerni. És ne írja azt, hogy “jé, ez meg kicsoda?”, mert rajtunk múlik, mekkora falatot harapunk a világból. Kiköphetjük, de ne mondjuk, hogy nem ízlik, ha meg sem kóstoljuk. Én akkora marha vagyok, hogy a tíz éves fiamat erre nevelem. Ki tudja, még az is lehet, hogy újabb tíz év múlva egyszer róla is ezt írja valaki: az meg kicsoda? :-)

  6. Bár ez lenne a morál minden fórumon! Így a negatív kritikát is szívesebben fogadná az ember. Olvastam a többi cikk alatti hozzászólás zuhatagot is csillag ügyben, szegről-végről érintve vagyok… Nem örültem, de nem lepett meg, hogy a határozott többség helyesírás és tájékozottság mentes indulatos hozzászólásokat ír. Ezekkel nem lehet mit kezdeni.

    Itt most végre értelmes véleményt is olvasok. Egyenlőre nem tudok vitatkozni. Még nincs kialakult véleményem a műsorról. Nem láttam az előzőt. De ezt most kíváncsian várom.

  7. zenesz-firkasz

    Angel az írásodban csak azt bizonyítottad be, hogy nem sok közöd van a szakmához, csak azt fújod amit összeolvasgattál.:(Mondtam már?A kevesebb, több!Rád ez hatványozva igaz.

  8. Hát….. valóban nem sok közöm van hozzá…..mondhatni….., ám a valódi kérdés az, ehhez neked mi közöd van?….. Csak viccelek, nehogy berágj! Üdv: Éndzsi-béndzsi

  9. Jajj, szerintem teljesen fölösleges ilyenen csépelődni, hogy ki-kicsoda a zsűriben. Én úgy érzem hogy megint eléggé színes, széles látókörű embereket hoztak össze a zsűribe, akiknek a háta mögött azért van bizonyos munka és tapasztalat is. Másrészt a műsorban nem nekik kell teljesíteni. Én láttam az első részt, és szerintem nagyon korrektek voltak a fellépőkkel. Ennyi a véleményem. :D

  10. jaj anyira jok a zsürik hogy csak na!!
    ennyit szoltam hozzá

  11. nagyon jó a csillagszületik. fantasztikus amit tesznek.

  12. Révész József

    Tisztelt Zsűri-Csapat!

    Pár észrevételem lenne a zsűrizéssel kapcsolatosan:

    1. 5-7 fős páratlan létszámú zsűri-létszám
    2.Minden “műfajból” egy-egy elismert, profi kritizálhatna: pl.:koreográfia,ének,zene,előadó művészet,stb…
    3.1-10-ig lévő skálán lehetne pontozni a zsűri- tagonként
    4.Minden zsűritagnak egyéni-szuverén szavazati joga lehetne
    5.Nem lehetne egyetlen produkciót sem kifütyülni, vagy kidudálni a műsora közben,( ez illetlen már itt a műsorban, ha eddig elengedték az előadót).
    6.Valamilyen időintervallum-keret közé szorítani a produkciókat egyenként,amelytől nem lehet sem több,sem kevesebb egy előadás
    (Nem tudom, hogy 3 színésszel, egy valójában semmihez sem értő,ismeretlen kritikussal ki és mit zsűriz? A produkció minősíti a zsűrit, vagy a zsűri a produkciót? Talán már ez is futószalag-szerűen fog menni? Ha valaki befizeti az x Ft nevezési díjat, akkor előválogatás nélkül “beerőszakolhatja” magát a műsorba, csak mert megfizette annak az “árát”, az amúgy minősíthetetlen, élvezhetetlen előadásával?
    Lehet, hogy nem lehet reagálni a sajátos zsűrizéssel kapcsolatos kritikámra, de annyira feldühített, hogy a Jucó a Szonja helyett nyomta meg a kürtgombot, hogy elkapcsoltam az adást másik csatornára,majd megnézem a végeredményt.

    Tisztelettel:

    Révész József
    “zsűri-elnök”

  13. Az egész nagyon jó lenne, ha a zsűrit valami értelmesebb emberekből állították volna össze, mert amit művelnek..VICC. senki nem ért máshoz, csak ahhoz amiben ő maga utazik. legtöbb gondom Fáy-jal van, hogy mekkora egy inkorrekt dolog 3-4 pontokat adni, mert ő neki nem tetszet..azon kivül az egész országnak. Szoval röviden összefoglalva egy senkiházi.taplogomba ember az én szemembe, és nem kritikus meg zsűritag…na písz

  14. Magyarné Hibácskay Andrea

    Tiszteletem!

    Nekem a zsűrivel semmi gondom nincs, sőt nagyon is bírom őket.
    Egy kérésem/kérdésem viszont lenne: Hernádi Juditnak hol lehet üzenni, milyen internet címen lehet őt elérni?

    Előre is köszönöm válaszukat !

  15. Szerintem a zsűri nagyon jó, bár nem értem miért nyomkodta Fáy Oroszlán Szonja gombját.

  16. A zsűriről csak jót tudok mondani.A hálátlan, mindent odamondó szerep itt Fáy Miklósé.Legtöbbször egyezik a véleményünk.A középdöntősök mindegyike nagyon jó.De vajon ki az igazi egyéniség, és ki csak “széria gyártmány”?

  17. Mózes Zoltánné

    Én is azzal értek együtt, hogy a zsűri összetétele nem megfelelő. Sem létszámban, sem szakértelemben. Különösen Herdáni Judit és Oroszlán Szonja tekintetében.
    Hernádi még most is azt hiszi, hogy a Heti Hetesben ül, és
    humorosnak kell lennie. Szerintem még ott sem teljesít igazán, mert olyan témákban mond véleményt amihez szerintem halvány “finoman szólva” szellentése sincs. Szájába adott szöveget, mint színésznő tolmácsol. Ezt a dolgot talán kitűnöen elvégzi, mert sokakat meg tud győzni arról. hogy ez az Ő véleménye. Maradna inkább a kaptafájánál. Talán evvel több sikert tudna elérni. A zsűriben végzett véleménye nulla. Nem hiteles. Oroszlán Szonja szereplése pedig egyszerűen röhelyes.
    Ha már mindenáron színésznőt akartak berakni a zsűribe, nem tudom elképzelni, hogy nem találtak volna erre sokkal tapasztaltabb és hitelesebb embert. Szonja még elég kevés dolgot tett le az asztalra, hogy a véleményét el tudnám fogadni. Sajnos ez a zsűri számomra nem hiteles, de ezt a közönség szavazatai is igazolják.

  18. AngeL, a VAMP ÍR

    Sajnos a Közönség számomra nem hiteles, mert túl sokat vett már le az asztalról ahhoz, hogy a véleményére adjak. A létszámával sem értek egyet, mert néha páratlan számú sms-szavazat érkezik, néha meg páros, és szerintem az volna az abszolut igazságos, ha végtelen szavazat jönne. Emellett én, önszorgalomból megpróbáltam a versenyzők előéletének is utánanézni, és felháborítónak tartom, hogy mindenki eltitkolta eddig a vércsoportját. Én CSAKIS a nullára esküszöm, de az nincs az arcára írva az embernek, úgyhogy erről ennyit. A Zsűri ezt tűri?! Mi ez, babazsúr?! Kissé bosszant néha az is, hogy Nóri felvezetőiben nincs baki, és az is, hogy Stohl úgy tett a mostani adásban, mintha részeg lenne, mert szegény magyar ember azt hiszi, ez trendi, és ezért lesz, aki nem ismerve fel, hogy mindennek van határa, halálra issza magát. Ezt nem emberölésnek hívják? Jó, lehet, hogy improvizált, de attól nem sok minden változik. Legfeljebb az előre megfontolt szándék van ejtve. Á, az egész le van ejtve! Végezetül azt aztán végképp nem értem, mit keres a Zsűriben egy zenekritikus?! Ráadásul olyan szavakat használ, mint : nyamvadt. Kedves Fáy úr, nem inkább : vérszegény? De a versenyzők vércsoportját még mindig nem tudjuk, könyörgöm! EZ SENKINEK NEM TŰNIK FEL???

  19. AngeL: Empire-vampire

    Hiába lenne jó étvágyam, marad a konzerv vér. Majd elnézegetem a Campbell’s paradicsomlé című mű művet. Csinálta Andy Warhol. Ott van bárhol. Mmművészet ellen nincs orvosság. Hányadik főbűn a torkosság?

  20. Fáyi Miklós nem a zsüribe való hanem az iskola padba mert csak 7-ig ismeri a számokat és mindekit csak kritizá ő pedig egy nagy sz..

  21. Magyarné Hibácskay Andrea

    Nekem is olyan kérdésem lenne! Hol lehetne elérni Hernádi művésznőt? Én itt főleg internetes elérhetőségre gondolok, mivel én elég régen írogatok és azokat szeretném számára eljuttatni.
    Válaszukat előre is köszönöm, várom az email címemre.

    Tisztelettel:

    Magyarné Hibácskay Andrea

  22. Fáy András nem zsűrinek való!!!!!!!!
    Maradjon csak ott ahonnan jött!

  23. Danyi Józsefné

    Csak az elején olvastam a véleményeket, de én optimista vagyok. Talán éppen ezért más a véleményem. A zsűrinek kemény kritikusnak kell lenni, és aki kritizálja a zsűri tagokat, üljön a helyébe. Akik odáig el jutnak, már az egy lépés. Igen is vannak tehetségek, nem csak vakítanak, hanem fényt is adnak. Csiszolódni fognak, csak segíteni kell,hogy megtalálják az oda vezető utat. Akkor tündökölni fognak.Éppen ezért a közönség szavazatát törölném, mert a közönség más szemszögből ítélkezik.A döntés utolsó szava legyen a zsűri feladata.
    Tisztelettel egy nagymama

Scroll To Top