Hirdetések


Zenei stílusok

Oldalak

Zenei ajánló


2. középdöntő a Csillag Születik műsorán

Hírek |

vélemények a lap alján (21 vélemény)

Második Középdöntő - csillag születik 2009A korábbi adásban, vagyis az első középdöntőben 2 versenyző, Varga Viktor és Végvári Eszter esett ki, tehát 10-en indulhattak tovább a második középdöntőbe. A játék továbbra is ugyanaz volt, ketten estek ki. Az esti adás indulásakor szokásuk szerint, felvonultak a versenyzők sorban. Az RTL Klub stúdiójában már ekkor nagy volt a láz, a hangulat és a rajongás. Az első néhány percben, a bevonulás alatt vastaps fogadta és várta az összes versenyzőt. A nézők ezzel fejezték ki rajongásukat, és egyben biztatásukat is feléjük. A kezdő löketet meg is kapták a kis csillagok, igen színvonalasra sikeredett ugyanis a 2. középdöntő, magas pontszámok, önfeledt hangulat jellemezte a november 28-ai adást.

A 2. Középdöntő indulói - 2009. november 28.

Sajnos ismét ketten el kellett hagyniuk végleg a Csillag Születik színpadát. Ők pedig nem mások, mint: Szatmár Kamara Táncegyüttes, Strokes.

A többieket viszont a harmadik középdöntőben újra láthatunk.

zenekarokaz.hu

<< Első Középdöntő

Harmadik középdöntő >>


2. középdöntő a Csillag Születik műsorán

21 vélemény - 2. középdöntő a Csillag Születik műsorán

  1. 21. Adminisztrátor írta:
    2009. december 20, 20:03

    Élet a Csillag Születik után >>

  2. 20. Bejjuskah írta:
    2009. december 7, 12:50

    Sziasztok!!!:D Sztem Horváth Tamás és Brasch Bence a legjobb, nagyon szupik, remélem ha kiesnek, akk is tovább fognak énekelni, mert remek hangjuk van, nagyon tehetségesek:D(L)(L)

  3. 19. Müzli írta:
    2009. december 3, 21:01

    Hali!
    Szerintem a Bad boyz egy nagyon jó csapat. És róluk lenne egy kérdésem. Aki tudja kérem válaszoljon. Szóval.:
    Az első középdöntőben, a bad boyz produkciójában a zenében ami az I can transform után jött annak a számnak mi a címe? mert nagyon kéne, nagyon tetszik.
    Aki tudja könyörgök írja meg.! Please…

  4. 18. SzerelmesLocsifecsiPanka írta:
    2009. december 1, 19:55

    Brassh Bence a legjobb

  5. 17. Dosa Eniko írta:
    2009. november 30, 20:43

    Nagyon kedvellek Tabani,mert termeszetes vagy,vallalod az erzeseidet,nem vagy buszke,egyszeruen kar hogy nem lakom ott,hogy lassalak ne csak teven keresztul…
    Nagyon remelem,hogy nyerni fogsz,mert megerdemled..
    Szeretnek irni Neked,de nem tudom hogyan??????
    Erdelybol irok,Eni,de meg fogok.
    Mindent bele,s add csak magad.
    Puszi Neked Isti!!!!!!!!!!

  6. 16. alex 26 írta:
    2009. november 30, 16:19

    SZERINTEM VAGY ROBI VAGY ISTVÁN VAGY BAD BOYS NYERHETI MEG EZT A VERSENYT CSAK IGY TOVÁBB FIUK SZURKOLUNK NEKTEK? EZEK IGAZI TEHETSÉGEK

  7. 15. alex 26 írta:
    2009. november 30, 16:17

    sziasztok! szerintem a zsüri nem ért hozzá biztosvoltak tehetségesebb előadok is mint a erő müvészek törpe meg ehhez hasonlók. VAN SZEMETEK?ÉS HALLÁSOTOK?

  8. 14. edina írta:
    2009. november 30, 15:33

    Sziasztok!énis naon bestresszeltem h kiesik a Tamás de szerencsére benn van(L)Naon jo hangja van és naon tetszenek a saját dalai(L)Remélem h megnyeri megérdemelné naon:)PUszy

  9. 13. Tünde írta:
    2009. november 29, 23:53

    Hát ez a Tabáni…kimondhatatlanul óriási produkció volt a tegnapi.Nem lehet szavakba önteni annyira jó.Nagyon drukkolok neki,remélem gyözni fog.Igen,nyernie kell!Ahogy Fáy mondta:”Neked itt a helyed!!!”Légy erőss és legyen önbizalmad!Hajrá István!(Erdélyből)

  10. 12. csakegycsaj írta:
    2009. november 29, 23:47

    Nagyon tecik a musor …jok az enekesek…jok a szamok amiket eloadnak …csak igy tovabb !!!1:D

  11. 11. anita írta:
    2009. november 29, 20:11

    szerintem a Tabani Istvan kell nyerjen…nagyon szep hangja van…ha o nem nyer akkor nincs igazsag….es meg drukulol Csiko Szabolcsnak o a masodik kedvencem…imadom a neptancot es h o tancol egyszeruen lenyugozo…sok sikert kivanok amugy az egesz versenyzonek

  12. 10. Riglerné Magdi írta:
    2009. november 29, 19:46

    Kedves Tabáni István! Már megint nagyot alakított tegnap este !! Végre felszabadultnak láttam! Az önbizalma is növekszik látszik milyen változáson megy keresztül.Aminek nagyon örültem. Hajrá! Meg KELL nyernie ezt a versenyt nincs mese Önnek KELL megnyernie ! Nagyon szurkolok !!! Kitartás és mindent bele!! Szeretettel egy anya akinek a lánya annyi idős mint Ön.

  13. 9. P N G írta:
    2009. november 29, 17:36

    bárcsak én lehetnék a mamusza
    …….ez elég kusza……….

  14. 8. csakén írta:
    2009. november 29, 16:09

    Fáynak nincs felesége, az édesanyjával él, és az egykori gyerekszobájában alszik az emeletes ágya felső szintjén.
    Olvastam egy újságban, Ő nyilatkozta.

  15. 7. Katja írta:
    2009. november 29, 16:08

    Bizony, Fáy Miklós mindig igazat mond!! Nekem nagyon bejön, hogy vállalja a véleményét és nem csak mosolyogva közöl valami közhelyes hülyeséget!!!!

  16. 6. ágnes írta:
    2009. november 29, 15:39

    ez a Fáy Miki csucs egy fazon imádom. nem lehet egyszerű a feleségének lenni. nekem nagyon bejön a mókus. meg a dumája csucs. néha kicsit igazságtalan. de nagyon bírom. hajrá Miki!!!!!

  17. 5. Móni írta:
    2009. november 29, 14:11

    Számomra még mindig a Tabáni a befutó. Örömmel láttam, hogy végre megmozdult a színpadon, az ilyen stílusú dinamikus számok meg is követelik,hogy a “testén keresztül” is közvetítse az érzelmeit a közönség felé, mert a hangján és a lelkén keresztül már sikerült neki. Továbbra is neki szorítok, hogy még bátrabb legyen! Hajrá! Nyerned kell!!!!

  18. 4. Arnjka!NK írta:
    2009. november 29, 11:46

    Utólag még egy pár szót szeretnék monadni a Kutyakölykökről , hogy igazaán tehetségesek , de az a sok szinészkedés háttérbe szoritja a táncot amitől egy összevissza egybefojt lessz a produkció!

  19. 3. Arnjka!NK írta:
    2009. november 29, 11:42

    Egyetértek lia!Annyira tehetséges , meg minden , nem értem mért kap csak 8-asokat!Azonbelűl szines, változatos egyéniség!Képes mosjt csalni mások arcára és legfőbbképpen libabőrözik az ember háta amikor énekel +gitározik és táncol-szórakozik és át tud adni érzelmeket!Ahogy az előttem lévő Dius irta a műsor tényleg egyre szinvonalasabb és nagyon erősödik a mezőny,erre példa a Bad Boyz, akik nálam az elsők között vannak, nem egy olyan kidolgozott táncosprodukciót adtak elő, mint az első középdöntőben , amit minden nap 2-szer 3-szor is újranéztem és amitől leesett az állam.Ennek meg is volt az eredménye hisz elsőként jutottak tovább, de most lecsúsztak ötödiknek.NAgyon sok sikert a fiúknak.Még sok magasfokú előadást várok töllük.Tabáni Istvánról , csak annyit , hogy iszonyatosan jól énekel és az is látszik , hogy nő az önbizalma.Szóval csak igy tovább István,légy erős és kitartó,mert ez vezet a sikerig.A produkció nagyon szép volt, láthattuk Tbaáni István egy másik oldalát, hogy egy pörgős dalt is előtud adni.Bence is fejlődik és benne is megvan a tehetség.Még várok tölle geyet s mást,de mint mondom fejlődik és egyre jobb.Veres Robi és Csikós Szabi is nagyon ügyesek.A jövőhét tényleg nagyon izgalmas lessz.Kiszámithatalan , hogy kijut tovább és ki nem fojtathatja a vesenyt.

  20. 2. lia írta:
    2009. november 29, 10:47

    jaj de jó h tovább jutott a Tamás azt hittem h nem jut tovább de nagy kö esett le a szivemröl hajrá Tamás most 1 saját számot hozzál lécci szeretlek (lia)

  21. 1. Dius írta:
    2009. november 29, 10:02

    Sziasztok,
    a műsor egyre izgalmasabb és szinvonalasabb.
    Fő kedvencem továbbra is Tabáni István (meg kell nyernie!!), tökéletes a produkció, bellülről fakad ez is és mutatja, hogy sokszinű egyéniség és tehetséges, és örülök, hogy képes igy megújulni hétről hétre. Muszáj is, mivel ez egy ilyen műsor, ez is szükséges ahhoz, hogy újra és újra megmutassa: nagyon tud. Kitartást neki, nagyon szurkolok!!!!!!!!!
    De őszintén drukkolok még továbbra is Csikó Szabolcsnak, a Kutyakölyköknek, mert megérdemlik.
    Tetszett a produkciója Vásáry Andrénak (le a kalappal, de túl profi), Horváth Tamásnak (nagy sikert jósolok neki is a továbiakban).
    A többiek szintén jók voltak, akik bent maradtak.
    Nem irigylem a zsürit jövő héttől.