Interjú - Varga Viktor - Csillag Születik 2009.
Csillag Születik 4. - 2012. »
Hírek |
vélemények a lap alján (51 vélemény)Viktor képei
„Szükségem van a szárnyalásra.”
(Varga Viktor)
Milyen a jó riporter? Mindenekelőtt kíváncsi. Az sem árt, ha tájékozott. Ja? És ne kezdjen „és”-sel mondatot. Mákom van, mert nem vagyok riporter. Korlátoltságom megadja nekem azt, amire titkon mindenki vágyik: a korlátok nélküli szabadság érzését. Már-már szárnyalás. Like an angel. De a fő kérdés itt és most egészen más. Nevezetesen az, milyen egy igazi csillag?
Először is: nem számít, hol készült. Legyárthatja nekem céh, manufaktúra egyaránt. Csak az illata ne legyen steril. Az gáz. Legyen benne a zápor utáni föld szaga, legyen kormos az őt perzselő tűztől, legyen megfoghatatlan, akár a levegő, és ringasson úgy, mint a végtelen magyar tenger. Látjátok, nem sokat kérek. Ja? És ha előre szól, hogy megfázott vagy mi, hát ne tüsszentsen rám. Ez a minimum.
Namármost visszatérve a jó riporterségre, durva, ha a riporter csöppet elfogult. Akkor aztán a csillag felkötheti a gatyáját. Mint kiderül, emberünk erre is gondol, és biztos ami biztos alapon magnókazettából (!) készült övcsatot használ. Kérdés, mire megy vele?
Mindegy. Előre leinformálom. Pénzbe nem kerül. Olvasok is róla ezt-azt, de ezeket, mivel nem ő írta, hanem róla írták, fenntartásokkal kezelem. Van itt ész, gyerekek! Egyébként is, mit vegyek fel? Egyébként is, miért foglalkoztat az, hogy mit vegyek fel?! Na, ez az. Értitek már? Nem akarok lebőgni egy önjelölt csillag előtt. Úgyhogy a jó öreg arany középút szem előtt tartása mellett kiöltözöm, és az egészet elintézem azzal, hogy majd visszafogott illatot teszek magamra.
Patinás kávéház. Az enteriőr méltó mindkettőnkhöz. Mobilom elnémítva, függöny fel. Megérkezett. A pincér felkonferálja, majd kettesben hagy bennünket. Nesze neked, AngeL!
Kezet fogunk. A gesztusok nem hazudnak. Mélyen a szemembe néz, hosszan és erősen (fogva)tartja a kezem. Tíz pont. Színei: narancs és fekete. A kreativitás és a titok színe. Ja? Arcán rózsás pír. Futott. Nem kellett volna. Ezért nálam nem jár plusz pont.
Oké, ne tököljünk. Diktafon be, lökheted a sódert, kis barátom. Telnek a percek. Telik a szalag. Csendben hallgatom. Illetve nem teljesen. Egy-két „hm”, meg „aha”, meg „ha-ha” azért még belefér. AngeL, megkukultál? Nem, AngeL figyel. Figyel egy fiút, aztán egy önjelölt csillagot, végül már egy… Nem. Ez nem lehet. Vagy mégis?
Mindegy. Úgy kell tennem, mint akit mindez nem hat meg, sem az, hogy művészcsaládból jött, sem az, hogy a besztfrendje egy filozófus-hallgató, sem az, hogy egyébként fotózik is, meg fest, meg zenét is ír, meg kipróbálja a műfajokat, és különféle próbáknak veti alá magát, meg hát éli az álmait.
— Ki az idolod? – kérdem tőle, amivel valójában, ha jobban belegondolunk, azt kérdem tőle: ki vagy te? Merthogy az ember az, amiért kiáll.
— Salvador Dali. – jön a válasz. Persze előbb alaposan félreérti a kérdést, elvégre férfiből van vagy mi. Így kezdi tehát:
— A párkapcsolatban irányító vagyok. Egy picit. Ezt jó, ha megérti, de ha vannak egyéni ötletei, fontos, hogy elmondja nekem. Nekem a nő: istennő. (Persze, hisz az idolod Dali.) A nőben a tisztaságot keresem.
Egy biztos. Ez a gyerek tehetséges és szép. Mégsem azt hallom tőle, hogy a nő legyen szőke, meg kékszemű, és hasonló ostobaságokat. Úgyhogy újabb tíz pont. Kezd zavarni ez a maximál. Nem lesz ez így jó. De nem adom fel. Legendás ötletgazdagságom ezúttal sem hagy cserben.
— Ha a magyar könnyűzenei életben választók lennénk, te pedig egy választható politikus, kérdem én, mit tudnál te garantálni nekünk a rád leadott voksainkért cserébe?
Szeme a távolba réved.
— Nehéz kérdés. Ezen el kell gondolkodnom. – mondja.
Habozik? Mert nem ígérget a habokba? Nézem a forró csoki habját. Még hozzá se nyúltunk. A pincér már gyanakszik. Végül jön a válasz.
— Mosolyt… napfényt!
Eszembe jut a Zsűri kritikája. Napfény van a hangjában, azt mondták neki.
Itt ez a fiú. Megfontoltan ígér: csakis annyit, amennyit teljesíteni is tud. Azért ez nem kevés. Főleg így, hogy odakint szakad az eső. Most megint adjak tíz pontot?
— És mi a véleményed Szirtes Tamás azon észrevételéről, hogy néha elengeded a közönséged? – kérdem a tíz pont miatti fásult belenyugvással hangomban.
— Otthon visszanéztem magam. Azt hiszem, értem, mire gondolt.
Mondjuk Hernádi Judit nem értette, és valljuk be, én sem, mert engem sem ereszt. 38 centiméter az 38 centiméter. Totál benne az intim zónámban. És nem zavar. Erről ennyit. Egyébként elmond vagy húsz sztorit. Nem írom le. Meghagyom a következő húsz (tényleg) riporternek. Mert az angyalok jók.
Nézem a festményeit. Önarckép élénk színekkel, profilból. Az arcát papíron végigcsorgó festékcsíkok keretezik. Szabadon folynak, mint ő maga. Újabb kép. Egy nőről. A szájában pipa, körötte könnyed, finoman ívelt, kacskaringós vonalak. Yin és Yang. A nő a maga teljességében. Mindenesetre vadakat asszociálok rá. Elnézném még, de jönnek a fotói.
— Ezeket magamról csináltam.
Kilenc pont. Mert nem rólam készültek ezek a jó kis képek. Megkérdi:
— Vallásos vagy?
— Igen. Múlt héten láttam Debrecenben a Messiásokat, legyen ennyi elég.
Mutat egy fotót. Rajta effektek, szimbólumok tárháza. Az összkép buja, a kép origójában egy díler mint messiás. Ez már több a sokknál. Tíz pont. A fenébe. Dúdolni kezdem George Michael-től a Faith-et.
— Énekelnéd hangosabban? – kérdi 38-ból 28 centi egyenlő tíz centiméter távolságra tőlem.
Most érzem csak, hogy kicsit tényleg beteg. Hagymát eszik, hogy meggyógyuljon szombatra, de elnézést kér ezért.
— Nem kell szabadkoznod. – válaszolom. – Ha attól meggyógyulsz, akár le is hányhatsz.
Nevet. Itt az idő, hogy elővegyem az ajándékomat. Egy adag forróital por, meghűlés esetére. Csili-vili szalaggal átkötve igazán avantgarde.
— Ki is dobhatod, de előbb értelmezd, kérlek! – adom át, így zárva az adomát.
— Meg fogom inni. És ettől fogok meggyógyulni. – mondja.
Hiszek egy… fiúban. Legalább annyira, mint amennyire ő hisz abban, hogy a szer hatni fog. Igaz, hogy elfogult voltam vele, de higgye el mindenki, ez csak nehezítette a dolgát. Hiszem, hogy szombaton betartja ígéretét, mely szerint úgy fog nekünk énekelni, hogy előbb értelmezi a dalt. Hiszem, hogy megfogadja a Direktor úr tanácsát. Édes bilincs lesz annak, aki aznap este hallja őt. Hiszem, hogy balkezes, mert láttam, hogy az, de hiszem, hogy nem kétbalkezes, mert láttam, hogy nem az. Rendben, még azt is hiszem, hogy a Holdról jött (ő mondta), de ha így is van, valami okkal-céllal jött ide közénk.
Tőletek csak egyet kérek, térden állva (!), ha kell. Ne hagyjátok — higgyétek a tehetséget! Látjátok, nem sokat kérek…
Viktort hamarosan láthatjuk a Csillag Születik elődöntőjében, november 14-én, szombaton. Sok sikert kívánunk, és mindent bele!
Interjút készítette: Majevszki Dóra Angéla (AngeL)
Fotókredit: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Copyright: zenekarokaz.hu - A cikk teljes egészének, vagy egy részének a másolása kizárólag a pontos url, teljesértékű (follow) link formájában való feltűntetésével engedélyezett!
Interjú - Varga Viktor - Csillag Születik 2009.
2010. augusztus 25, 10:24
Szia Viktor látalak Apcon a tesómat át karoltad és énekelte a lehet zöld az ég és lehet kék az ég szia Viktor!!