Eladó zenei kellékek

Hirdetések


Zenei stílusok

Oldalak

Zenei ajánló


(AngeL) - Pesti kórkép

Csillag Születik 4. - 2012. »

Hírek |

vélemények a lap alján (34 vélemény)

Angel és dala

A dal nem elérhető..

A mellékhatások tekintetében…, avagy egy konok dallam története

Távol álljon tőlem, hogy legendákat gyártsak magamról, és mégis. Tíz évig éltem a hangszerem nélkül. Naivan azt gondoltam ugyanis, hogy az életemet én irányítom, és ezt mindenáron be is akartam bizonyítani: a zenének.

De ahogy teltek az évek, egyre elviselhetetlenebb volt nélküle. Egyszer például rajtakaptam magam azon, hogy dalszövegíró-pályázatra írogatok valami Pesti kórkép című firkálmányt. Ráadásul ahogy írtam a szöveget, észrevétlenül bekúszott a fejembe egy dallam is. Jött-ment, vándorolt bennem, ahogy akart – szabadon, megzabolázhatatlanul. Addig-addig noszogatott, míg vetetett velem egy új hangszert. Hogy végre békén hagyjon, feljátszottam, felénekeltem. Nem volt nehéz. Évek óta bennem éltek a szólamok.

Mikor kész lettem, visszahallgattam. Már nem a fejemből jött a hang, hanem a hangfalakból. Csak ültem. Ültem, és patakokban folytak a könnyeim. A dal, ami csupán egy szöveg mellékhatásaként született és évekig a fülembe duruzsolt, egyszer s mindenkorra megértette velem, hogy ki a főnök.

És mégis: azóta mindketten boldogok vagyunk. Mi ez, ha nem legendás hepiend?

AngeL


(AngeL) - Pesti kórkép

34 vélemény - (AngeL) - Pesti kórkép

  1. 34. Volo írta:
    2011. január 28, 14:56

    Ez nagyon jó!

    Annyira jó az egész, hogy első fogyasztás után függőséget okoz!

  2. 33. Gyalog Pál írta:
    2010. november 14, 17:26

    Dr Angel.Esterházy P. csak írni tud oly szép, mint: come on

  3. 32. Adminisztrátor írta:
    2010. április 19, 12:50

    Ja, ezt még csak most vettem észre. A belehallgatást úgy értettem, hogy végighallgattam elejétől végéig. Bocsánat, ha pontatlanul fogalmaztam : ) Belehallgatni én sem szeretek. Egy jó dalnak van eleje, közepe, vége, és csak akkor nyer értelmet, ha ebben a sorrendben végighaladunk az úton.

  4. 31. AngeL írta:
    2010. február 10, 11:41

    Egyébként annyit még hozzátennék, hogy jobban belegondolva sírhatnékom van a legutóbbi hozzászólásodtól, Arnold alias Adminisztrátor.
    Ki is fejtem gyorsan, miért. Mert azt írtad, belehallgattál a Pösti kórképbe, és hát tetszett. Nem is ez a baj, hanem hogy tetszett és belehallgattál. Meg már nem hallgattad. Az a baaaj… - ahogy ezt a Belgás Fiúk mondanák. Tehát ma már ahhoz, hogy valaki meg is hallgasson egy dalt, már nem elég, hogy tetsszen neki. De arra elég, hogy belehallgasson.
    Van egy tuti tippem, figyu.
    Töröld ki innen a ‘csába az egészet!

    Ez a Dal túl jó ide, hidd el. De ne nekem hidd el, hanem a hangoknak, amik megíródtak bennem. Ugyanis ezt Ők üzenik neked.

  5. 30. AngeL írta:
    2010. február 7, 10:14

    Mondanám én, hogyne mondanám, hogy köszönöm szépen a dícséretet - ha egyáltalán az volt, mondjuk tehát úgy: akként hatott -, ha én írtam volna a Dalt. Merthát a Dal írt meg engem…Úgyhogy ezt, és úgy nagy általánosságban mindent : köszönök a Dalnak. ( Mindent Neki köszönhetek. Jót, s “rosszat” egyaránt. )
    Amúgy felteszek ma a jutyubra egy új Dalt. Egy különlegesen új Dalt ( olyan meseféle - tanmese ), ami nemcsak engem írt meg, hanem velem együtt még valakit. Hogy ki a Társszerző, az is kiderül…előbb-utóbb.
    Számomra most ez a világ legszebb Dala…mégha végtelenül szomorú is ez a Dal.
    Lehet, hogy a világ legszebb Dala tényleg mindig szomorú…
    ( Lehet vitatkozni. A kérdés most is csak az, érdemes-e? )
    Szóval: Piruett…a jutyubon.
    Mondjuk nem árt előtte beütni: Majevszki Dóra. Vagy a Társszerző nevét. Nem a név a lényeg. Hanem a Dal.
    Meghallgatod?
    Nem bánod meg, megígérem.
    : )

    Üdv!!!
    …majd még jelentkezem… ( Jézusom, az annnő! )
    ; )

  6. 29. Adminisztrátor írta:
    2010. február 5, 07:14

    Én nem hiányzom, Kedves AngeL, én itt vagyok mindig, tudhatod : ) Egyébként belehallgattam megint a Pesti Kórkép dalodba, és továbbra is tetszik..

  7. 28. AngeL írta:
    2010. február 4, 15:45

    Na, má’ csak Te hiányoztál…
    : )
    És ezt vedd fenyegetésnek!!!
    : )

  8. 27. Adminisztrátor írta:
    2010. február 4, 12:32

    Dalszöveget ide is fel lehet tenni :)
    Saját Dalszövegek

    na persze ezt már nem, mert ez már itt van

    Arni

  9. 26. AngeL írta:
    2010. február 4, 12:19

    Verse 1.:

    Végetért a reklám,
    visszatérek, eztán
    se várjatok tőlem mást,
    csak amit adtok.

    Végetért a reklám,
    visszatérek, nem bánom
    a kiesett időt és a
    rossz óment, aki szembejött.

    Refr.:

    Mert tanulok és okulok,
    hogy jobb és több legyek Nektek
    és virulok és nyomulok.
    Hogy fáj majd ez egyeseknek!

    És szépülök és vénülök,
    hogy ég és föld legyek végül
    és kutatok és alkotok,
    míg a világ bele nem szédül.

    Verse 2. ( és még több “szir-szar” ):

    … holnaptól a jutyubon …

    Továbbra is tisztelettel, már akivel kölcsönös:
    AngeL

  10. 25. Sebestyén Katja írta:
    2010. január 20, 18:52

    AngeL

    Hová lettek a dalaid a youtuberól????

    Puszi! Egy elfelejtett mmmművész: Katja

  11. 24. Timea írta:
    2010. január 13, 16:30

    Nagyon tetszett a Tabáni Istvánról készült interjúd. Tele van érzelemmel és nem csak egy jó emberről szól, hanem egy jó ember is írta. Sok sikert Neked!

  12. 23. Katja írta:
    2009. október 29, 11:02

    Bejelöltelek az iwiwen, így meg fogjuk tudni beszélni a részleteket, ja és a meccset a fiaink között!!!

  13. 22. AngeL írta:
    2009. október 29, 10:56

    Édes Katja! Minekután már dalt is írtam Hozzád, képzelheted, mennyire tisztellek. És aki tisztel Téged, én azt is tisztelem. És ha még mindez nem volna elég, abban is hiszek, hogy ennek az elvarázsolt országnak hús-vér ikonokra van szüksége ahhoz, hogy felébredjen csipkerózsika-álmából. Nem vagyunk se többek, se kevesebbek, mint katalizátorai eme esetleges kémiai folyamatnak. Egyszóval: Veletek bármikor lepaktálnék. De ez Benned sem lehetett kérdés, ha őszintén a szívedre tetted a kezed. Van, hogy megy ez szavak nélkül is. Őszinte híved, és egyben híve mindennek, ami élő és igaz: AngeL

  14. 21. Katja írta:
    2009. október 29, 10:44

    Szia AngeL

    Ha már itt járt kedves barátném Anna Regina is, tényleg ajánlani tudnám magamat és őt is, hogy hozzunk létre egy anyákból össszehozott zenekart!!!

    Pusszancs!

  15. 20. AngeL írta:
    2009. október 15, 13:58

    Szijja Pityusz! Köszönöm a pozitív kritikát! Annak idején, mikor pelust cseréltem neked, meg sétálni vittelek, tudtam, hogy egyszer még megtérül az a sok jó, amit Veled tettem…Én is SZERETLEK! : )

  16. 19. Pityu írta:
    2009. október 15, 00:20

    Szia Uncsinővérem!Nagyon ügyes vagy,csak így tovább én melletted állok és szurkolok,hogy nagyon híres legyél,mert nagyon nagy tehetség vagy és belül a szíved,csupa érzés,nagyon SZERETLEK!Unokaöcsid

  17. 18. AngeL a Marsról ( nánu-nánu ) írta:
    2009. október 13, 13:07

    Nem költöztem el: itt élnem, halnom kell!… már automatice rímekben íroxörnyű! :) én kooperálni szeretnék más művészekkel, igen…hiszek abban, hogy a tehetség olyan, mint a szeretet, képes megsoxorozni önmagát…meg ilyenek. Valamiben hinni kell… Üdv!!!

  18. 17. Anna Regina írta:
    2009. október 13, 12:11

    Szia!

    Jó a dalod. Azóta esetleg Pestről is elköltöztetek? :)
    Tetszik az anyákból álló zenekar ötlete is. Bár nekünk már van egy Katjával de az mégis csak egy duó, meg aztán nem is volt ennyire tudatos…

  19. 16. AngeL írta:
    2009. október 8, 10:39

    Szerintem is iszonyatosan jó lett ez a dal, sőt, asszem mostanában sikerül egyre iszonyatosabb és iszonyatosabb lennem. Hiába, rákaptam az ízére……. :)

  20. 15. Lara írta:
    2009. október 7, 13:45

    Angel!

    Ez nekem nagyon bejön, iszonyatosan jó:-)
    csak így tovább!

  21. 14. AngeL írta:
    2009. október 6, 11:14

    Katjának: hát, erre a kérdésre viccesen azt mondanám, legutóbb a Tháliában, leginkább a kisszobában…ha érted, mire gondolok… Egyáltalán vicces volt?

  22. 13. Katja írta:
    2009. október 5, 14:10

    Nagyon tetszik a dalod!:)
    Hol lehet téged élőben meghallgatni?

  23. 12. AngeL írta:
    2009. október 5, 09:35

    Sokáig nem tudtam , pontosan mit is akarok. Az ösztöneim nem csalnak, de ez ma már nem elég. De miután mexültem egy gyermeket, lassan eljutok oda, hogy magam is világra jöjjek. Nem mondom, hogy könnyű lesz ez a születés, ezért jobb volna partnerekkel. NŐI zenekart, együttest szeretnék ” alapítani” : ANYÁKBÓL! Olyan nőkből, akixámára gyermekük nem az életművük, mégha életük lexebb alkotása is. Hiszem, hogy szüksége lenne a magyar társadalomnak arra, hogy az ” élet a szülés után ” nagy dilemmában mintákat nyújtson a nőknek. És bátorságot, hogy merjék elképzelni magukat partvis és fakanál nélkül IS. Hiszek a nőkben - hiszek MAGUNKBAN. És szeretném, ha bebizonyítanátok nekem, hogy ezzel nem vagyok egyedül!……………Szóval?…………………

  24. 11. AngeL írta:
    2009. október 2, 21:47

    Hááát, ennyire futotta. Maj’ lesz jobb is. Igyexem én - bár tudnám, hova…

  25. 10. Andi írta:
    2009. október 2, 18:39

    Szia!!!
    “csak” gratulálni tudok!!!!! nálam TE vagy a csillag!!!!!

    eszméletlen jóóóóóóó:))

  26. 9. AngeL írta:
    2009. szeptember 27, 20:25

    Kész az első filmes projektem! Aki vérbő akciójelenetekre, sikkes romantikára vágyik, és nem mellesleg jó a humora, annak jó szívvel ajánlom. A youtube-on megtekinthető: Majevszki Bond keresőszavak beírása után, popcornt, kólát ajánlok hozzá. A címe: James Bond: Cry another day!. Vigyázat: nagggyon komoly! :-)

  27. 8. AngeL írta:
    2009. szeptember 24, 19:57

    Köszi Fiúk!!! Jófejek vagytok :-)

  28. 7. Márk írta:
    2009. szeptember 24, 19:20

    Szia nagyon jók a zenéid megnéztem youtube-on sztem tök szupi vagy és jól is énekelsz!Márk “csillag születik”

  29. 6. bence írta:
    2009. szeptember 24, 11:38

    akinek ennyi mindenvan a szívében az soha ne adja fel! Te zenére vagy termemtve!

  30. 5. AngeL írta:
    2009. szeptember 24, 08:58

    Mervinnek: van, igen, a youtube-on, a nevem alatt, meg a fejemben, tonnaszám. Ahogy tudom, írom őket kifelé. Köszönöm a véleményt!

  31. 4. AngeL írta:
    2009. szeptember 24, 04:48

    Megmutattam a konok dallamnak a pozitív kritikákat. Örvendezett, tapsikolt, ugrabugrált és közben azt kiáltozta: Köszönöm, Lányok, köszönöm!!! :)

  32. 3. Mervin írta:
    2009. szeptember 23, 21:31

    Nagyon tetszik!!!!!!!! :) A szöveg is és a dallam is!!!!!!!!
    Gratulálok!!! Van több is esetleg?

  33. 2. Katja írta:
    2009. szeptember 23, 19:21

    Ügyes vagy!:)

  34. 1. aliiizzz írta:
    2009. szeptember 23, 18:58

    Nagyon ügyi ez a csajsziiiii:)Jó a zene és a hangja is…fain!!!!Nekem tetszik:):)
    És én voltan az elsőőőő…:)