Címlap » Cigányzenészek » Johan János prímás és zenekara

Johan János prímás és zenekara

Bemutatkozás

Üdvözlöm! Johan János prímás, zenekarvezető vagyok. A zenekaromat Budapest legjobb zenészeiből válogatva 2005-ben alakítottam meg. Zenei tanulmányainkat mindannyian a Talentum zeneművészeti szakiskolában végeztük. Azóta Budapest egyik legprofibb és legtöbbet foglalkoztatott zenekara lettünk. Zenekarom repertoárját úgy próbáltam összeállítani, hogy mindenki megtalálja benne a kedvére valót. Elsősorban szalon, klasszikus, folklór, latin és cigányzenét képviseljük kiválóan. Többek között J Brahms, Kodály Z, Bartók B, Liszt F, Weiner L, Hubay J, Bihari J. művei mellett opera, operett, musical és filmzenék előadása is szerepel a műsorunkon.

A zenekarom öttagú, de felkérés esetén harminctagúra is ki tudunk bővülni. Sőt, különböző formációkban is tudunk szerepelni. 2008-ban zenekarommal megnyertük a nemzetközi cigányzenekarok versenyét, ahol első helyezést értünk el. Jelenleg a Budapesti Száztagú Cigányzenekar vezető prímása vagyok.

A zenekarommal szívesen fellépünk bálokon, esküvőkön, névestéken, születésnapokon, konferenciák utáni hangversenyeken, turisztikai bemutatókon, családias rendezvényeken, művelődési intézményekben és fesztiválokon egyaránt. Valamint szállodákban, éttermekben háttérzeneként szolgáltatást nyújtani, családias déli ebédeken, vacsorákon egyaránt.

Képek (Johan János prímás és zenekara)

(A képre kattintva megnézheti azt nagyobb méretben is)

▲ Ugrás a baloldali ajánlatkérő űrlaphoz

Kategória: Cigányzenészek, Címlap, Esküvői Zenekarok, Mulatós zene

Vélemény írása

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Scroll To Top