Címlap » Címlap » S-R Duó zenekar

S-R Duó zenekar

Hallgassa meg a teljes demo anyagot:
*A lejátszást a '►' gombbal tudja elindítani, a 6 demót pedig a kis '◄►' nyilakkal tudja léptetni

Bemutatkozás

A Jászság két falujából találtunk egymásra, mindketten rendelkeztünk már vendéglátós, lagzis múlttal. Fő irányelvünk, hogy bármilyen zenés rendezvényen (legyen az lagzi, osztálytalálkozó vagy épp bál) a zenénkkel maximálisan hozzájáruljunk a jókedvhez és egy igazán felejthetetlen bulihoz, mindezt úgy, hogy megőrizzük az igazi falusias, lagzis zenevilágot is ötvözve a táncdalokkal, slágerekkel, romanótákkal, swing és bossa-nova zenékkel, rock&roll számokkal.

Kérjük hallgasson bele néhány ízelítőként felvett zenénkbe, és ha megnyerte tetszését, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az ajánlatkérő űrlap kitöltésével!

Zenekar tagok

  • Suhaj Róbert – ének
  • Zsadányi Sándor – szintetizátor

Suhaj Róbert

Több mint egy évtizede vendéglátózenészként tevékenykedik. Zenei pályafutását az Egercsehi Bányász Zenekarban kezdte. Hamar megtalálja a vendégsereghez leginkább passzoló zenei légkört, és mindig óriási hangulatot tud varázsolni. Nagy tapasztalattal rendelkezik az örökzöldek és régi dalok tekintetében is, éppúgy mint a legújabb mulatós, diszkós számokban.

Zsadányi Sándor

Iskolás évei óta zenélgetett család és barátok előtt. Mivel szeretett volna komolyabban is foglalkozni a szintetizátorral, ezért zeneiskolában alapozta meg – majd fejlesztette – ismereteit. Igazi „mindenevő”, szereti a lagzis, mulatós számokat, de éppannyira a swingesebb, sanzonosabb darabokat is.

Képek (S-R Duó zenekar)

(A képre kattintva megnézheti azt nagyobb méretben is)

▲ Ugrás a baloldali ajánlatkérő űrlaphoz

Kategória: Címlap, Esküvői Zenekarok, Mulatós zene

Vélemény írása

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Scroll To Top