Címlap » Inaktív Zenekarok » Tűzvirág Együttes

Kattints IDE!

Zenekar Ajánló

Tűzvirág Együttes

Képek és zenék

Inaktív..

Bemutatkozás

Kéttagú zenekarunk több mint 10 év tapasztalatával, fiatalos dinamizmussal és profi hangszer és hangtechnikával rendelkezik. Minden készen áll tehát arra, hogy az Ön rendezvényét is tüzes hangulatúvá varázsoljuk. Repertoárunkban minden korosztály megtalálja a neki megfelelő zenei stílust, amely az örökzöld slágerek, latin ritmusok, rock and roll, rock, mulatós és disco zene széles skálája

Zenekartagok

Gilányi Zsolt (szintetizátor/ének)

Középiskolás évei alatt 1996-tól önálló billentyűsként éttermben, rendezvényeken kezdett zenélni. 2001-ben testvérével megalakították a Tűzvirág együttest. Meghívást kaptak jótékonysági bálokba, szilveszteri mulatságokra, lakodalmakra. Számos alkalommal szórakoztatták a főiskolai hallgatókat szakesteken és a heti rendszerességű rendezvényeken, ahol közel ezren táncolták át az északát. Széles zenei kínálatából minden korosztály megtalálja a neki tetszőt.

Lehoczky István (gitár/vokál)

14 évesen kezdett gitározni, egy év elteltével pedig már a gimnáziumi együttesben nyomta a rockzenét. Huszonévesen több műfajba is belekóstolhatott, hiszen meghívást kapott egy 22-tagú Big-Band-be, majd egy profi rendezvényzenekarban játszott, ahol alkalma nyílt olyan sztárokkal egy produkcióban fellépni mint Charlie, vagy Komár László. A különböző műfajokban tett kirándulások során szerzett tapasztalatokat most a Tűzvirág Együttesben kamatoztatja változatos színeket hozva ezzel a zenekar hangzásvilágába.

Kategória: Inaktív Zenekarok, Mulatós zene

6 vélemény

  1. Takács Viktória

    Tisztelt Zenészek!

    A minap bukkantam Önökre a youtube oldalán és nagyon tetszik eddigi munkásságuk!
    Kedvesemmel a jövő évre tervezzük az esküvőnket és érdeklődnék, hogy az adott naptól mennyivel előrébb kell Önökkel egyeztetni? Valamint érdeklődnék a költségekről is. A helyszín Budapest vagy vonzáskörzete lenne.
    Válaszukat előre is köszönöm!

    Üdvözlettel: Takács Viktória

    • Adminisztrátor

      Kedves Viktória!

      Az aktív zenészeknek van külön ajánlatkérő modul az oldaluk alján. Kérem, használja azt ajánlatkérésre. Köszönöm!

      Üdv.: Szerkesztő

  2. Kató Melinda

    Szeretnék ajánlatot kérni 2011.08.27-én tartandó esküvőnkre, ami Nyíregyháza mellett Bujon lesz. Kíséret is kellene.
    Előre is köszönöm.

  3. Nekem nagyon tetszik amit olvastam.

  4. Néző Mercédesz

    Ajánlatot szeretnék kérni jún.11-én tartandó ballagási ünnepségemree.

  5. tóth mihály

    nagyon jo zenekar. jo lenne buliaikra elmeni.

Vélemény írása

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Scroll To Top