Szerintem ha Nicolas jól kezeli a helyzetet, akkor a jövőben az X-Faktor versenyzői közül ő nyújthatja majd a legnagyobb teljesítményt, de neki lesz a legnehezebb is.
Szerintem azért van ez így, mert a döntőben alulmaradt Vastag Csabával szemben. Akárhogyan is nézzük, akkor is lett egy első meg egy második. És a másodiknak ez bennemarad a lelkében, akármennyire is nagy a barátság a Csabával.
Viszont ő hozhatja ki a legtöbbet ebből a helyzetből a jövőben. A zenei pályafutását meghatározhatja ez a mostani élmény. És itt arról is van szó, hogy azt hiszem a jó hallásúaknak nem kell bizonygatni, hogy Nicolas jobban énekelt a verseny során, mint a Csaba (a döntőben a párbajdalt viszont a Csaba jobban hozta). Emiatt lehet majd a Nicolasban egy rejtett büszkeség, amit még talán saját magának sem mer majd mindig bevallani, hogy "én jobb voltam, jobb vagyok, mégis második lettem". A zenész a közönségből él, ő a bírája és csak tőlük függ a karrierje. Ezért nem tehet a közönségnek szemrehányást, hogy miért nem őt szavazták, amikor jobb volt. Ezért mondom, hogy még saját maga előtt is nehéz lesz ebben a dologban tisztán látni (nem is nagyon lehet, kár is erre törekedni).
Nézzük meg Vastag Csaba helyzetét, és nézzük meg azok helyzetét (főleg a Vecáét), akik nem jutottak be a döntőbe.
Vastag Csaba most úszhat az önbizalomban, és neki ez mindig megmarad, hogy tudja, hogy akkor, 2010-ben Ő nyerte meg az X-Faktort. Ezért kicsit el is kényelmesedhet.
Ott van a Veca, aki nagyon-nagyon szépen énekel, és mégis kiesett úgy, hogy még a legjobb három közé sem jutott el.
Ő nem lovagolhatja meg az X-Faktor hullámait a jövőben (esetleg egy kis ideig igen), hanem neki bele kell vágni keményen a saját marketingjébe. És ugyanúgy Ő is tudja, hogy Ő kiesett még a legjobb három előtt, és ezért nem tehet szemrehányást a közönségnek, ezt el kell fogadnia, mivel énekes, és a közönségből él, szó szerint is, de abban az értelemben is, hogy a közönség nélkül nem létezhetne.
És végül ott van a Nicolas, akiben sem a hatalmas önbizalom nem lesz ott, mivel második lett, sem pedig az az elbizonytalanító tény, hogy kiesett még korábban. Ez egy köztes helyzet, de ez olyan energiákat gerjeszthet a Nicolasban, amikkel egyrészt nehéz lesz megbirkózni, de nagyon-nagy teljesítményt is eredményezhet.
Tehát a lényeg: Nem lesz benne a megnyugtató magabiztosság az első hely miatt, de nem is lesz benne az elszomorító tény, hogy nem szereti őt a közönség. Meg kell majd harcolnia a további karrierjéért, de nagyon-nagy potenciál van benne, ami lehet, hogy évek múlva fog csak megmutatkozni, de én szurkolok Neki.