A távirányító, mint a kulturális identitás eszköze?

A távirányítóval válthatunk a műsorok között, halkíthatjuk erősíthetjük a készülék hangerejét, irányíthatjuk a médiaeszközöket, elérthetjük a műsorújságot és így tovább. Kevesen gondolnak bele azonban abba, hogy a távirányító a kulturális, de sokkal inkább talán a nemi identitás egyik meghatározó eszköze is lehet egy családban, amelynek nyomát vélhetően minden átlagos magyar famíliában észre lehet venni.

Az a domináns, akinek a kezében van a távirányító

Bizonyára minden embernek vannak kedvenc sorozatai, és szerencsés az a család, a hol az apa, az anya és a gyerekek is ugyanazokat a műsorokat nézik. Ha egy feltételezett familiáris közegben több tévé van, ez a probléma nyilván nem is probléma, ellenben olyan esetben, amikor csak egy készülék van otthon, egészen érdekes felfedezéseket tehetünk pszichológiai és antropológiai tekintetben. Talán ösztönszerű, talán kialakult kulturális vonzat, de kijelenthető, hogy akinél éppen a távirányító van egy családban, éppen az tekinthető a család, a közeg irányítójának, vezetőjének és dominánsának is.

Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, minthogy egy családban, amíg nincsenek otthon a szülők, általában mindig az idősebb testvér az, akinek a kezében van a távirányító, és aki irányítja az adást. Amint hazaér az édesanya, a távirányító átkerül az ő kezébe, és nekilát, hogy megtekintse kedvenc sorozatait, beszélgetés műsorait és így tovább, miközben a gyermekek mással, általában tanulással foglalják el magukat. Amint azonban hazaér az édesapa, a családfő is, a távirányító egyfajta jogarként az ő kezében köt ki, hogy megnézze a nap híreit, esetleg egy meccsét a tévében, miközben az anyuka a házimunkát végzi. Szinte teljességgel elképzelhetetlen, hogy egy normális családban – még akkor sem, ha a lehető legnagyobb a harmónia a párkapcsolatban – a nőnél legyen a távirányító. Az már nyilvánvalóan a férfin múlik, hogy mennyire veszi figyelembe családja ízlését, miközben csatornát keres például a vacsora közben, vagy a lefekvés előtt, de az irányítást ösztönszerűen, antropológiailag mindig a családfő végzi.

A rendszerváltás előtt más volt a helyzet

Kutatások bizonyítják, hogy a magyar társadalom egyre inkább férfiasodik, ami egyfajta ösztönös visszanyúlás a szocializmus előtti időkbe, amikor kulturálisan az édesapa valódi családfő volt, jobbára csak ő keresett, az édesanyának ugyanis nem volt más dolga, minthogy vezesse a háztartást és nevelje a gyermekeket. A szocializmus idején ez megváltozott, így a férfiak és a nők közel ugyanannyit kerestek még akkor is, ha egészen eltérő munkakörben dolgoztak, esetleg más volt a végzettségük. Akkoriban egészen mások is voltak a tévénézési szokások, mint manapság, sokkal nagyobb volt az egyetértés, és a nők kezében ugyanúgy lehetett távirányító, mint a férfiakéban. Mára ez a statisztikák szerint megszűnt, ami érdekes kulturális és antropológiai kérdéseket vet fel.

Elromlott a távirányító? – Akkor katt ide