A korábbi 2 elődöntőben meglepő módon a fiú csapatok, illetve előadók, versenyzők voltak fölényben a továbbjutók között. Már-már megkövetelte a műsor, hogy ezúttal női továbbjutó is legyen. És meg is történt, lejjebb olvasható. A ma esti adás volt egyben a legutolsó elődöntő a 3 közül. Következő héten a 12 legjobb csillagot láthatjuk a tv képernyőjén. Idáig is meg kellett küzdeni a bennmaradásért, de az igazi, nehéz munka jövő héten következik. De ne rohanjunk ennyire előre, összegezzük, mi történt a Csillag Születik utolsó elődöntőjén.
Az utolsó Csillag Születik elődöntő versenyzői
A zsűri által adott pontszámok sorrendben a következőek: Oroszlán Szonja | Fáy Miklós | Hernádi Judit | Szirtes Tamás
- Face Team: ezúttal különféle jelmezekben lépett fel a kosárcsapat. Kicsit káosz volt a színpadon, hiba hegyén-hátán, show-nak pedig kevés a zsűri véleménye szerint, akiket csalódás ért, és a következő képpen pontozott: 6 + 5 + 6 + 6 = 23.
- Vocal Gag Session: Cumis kisbabák, vagy nagybabák? Beöltöztek az eszementek, és egy újabb egyedi produkciót láthattunk. Ha kicsit hamiskás is volt, de minden képpen szórakoztató. Szirtes igen leminősítette. Pontok: 7 + 6 + 7 + 3 = 23.
- Varga Viktor: a tehetséggyanús fiatalember most sem okozott csalódást. Modern, könnyed, de egyben profi és élvezetes előadást nyújtott nekünk. 8 + 7 + 8 + 8 = 31.
- Szatmár Kamara Táncegyüttes: a korábbi produkciót jobban díjazta a zsűri, ebből hiányzott az a “kis izé”, az eszközhasználat. 5 + 5 + 7 + 7 = 24.
- Végvári Eszter: Abba – Minden a nyertesé c. számát énekelte. Talán ezzel akarta tudatni, hogy ő lesz a nyertes? Tovább is jutott az egyetlen női versenyző. A zsűri szerint azonban nem jött át, kevés volt az érzelem az előadásban. 5 + 4 + 6 + 8 = 23.
- Fábry Pál – Laczik László: a freestyle foci ismét megmutatkozott a 2 fiatalember előadásában. Ügyesek voltak, de ez egy picit kevés. Szonja szerint csinálni jobb, mint nézni. 4 + 5 + 4 + 8 = 21.
- Jammal (Fekete János): beat-box. Mindig kéznél van a hangszer, bárhol tud gyakorolni. Illúziót keltett, fantázaidús és szórakoztató volt a műsor. 7 + 6 + 7 + 8 = 28.
- SID: ismét saját dal, ismét egyedi és profi zeneelőadás. Bár a zsűri véleménye eltért egymástól. Most akkor “nyamvadt” vagy “nagyon jó” volt? 9 + 5 + 8 + 7 = 29.
- Golden Pyramid: a zsűri nem volt megdöbbenve, korábbi szereplésük jobb volt, de valószínűleg nem az arany testfesték miatt. 6 + 4 + 6 + 6 = 22.
- Vásáry André: a szoprán férfi énekes ismét megmutatta hihetetlen hangi adottságait. Fáy szerint ez volt az est legprofibb előadása, egyben a legmagasabb zsűri által adott pontszámot is André érte el. 9 + 8 + 8 + 8 = 33.
A következő Csillag Születik adásban már a továbbjutott 12 produkció versenyezhet egymással. Kíváncsian várjuk a kis csillagok szereplését.
zenekarokaz.hu
A töltött káposzta a kacsasült és a paprikás csirke
nem egyfajta húsból készül, igy nehéz összehasonlítani.
Ha valami mindhármat szereti. el kell dönteni melyiket
a legjobban.
Ebben a sorrendben kérem őket, köszönöm. : )
káátya menybe megasztárba bohocnak na jó csak viceltem nagyon nagyon tetszet a nem vagyok tökéletes és az egész prodciod
Örülök ezeknek a neveknek akik bejutottak! Nekem már meg van a kedvencem és személyesen is szoktam vele találkozni! Hajrá mindenkinek!
Minden bele Varga Viktor!
XD =D
Szatmár a legjobb!
Vásáry André hajrá
Sziasztok!
Örülök és csalódott vagyok egyszerre. örülök, mert Vásáry André egy igazán különleges tehetség és örülök, mert Varga Viktor és csodás és magával ragadó előadó, nagyon élvezetes, amit előad, könnyed és egy egyéniség.
Csalódott vagyok,több okból. Egyrészt, Végvári Esztertől nem vagyok elragadtatva. Nála jobb hangú és tehetségesebb női lőadók is voltak (Őry Viki, Katja pl.) Ez a ruha és haj, párosulva a sikitozással nem hatott rám, a múltkori megjelenése és dal oktávokkal jobban állt neki.
Másrészt, a SID-et kár volt kiejteni, mert eredeti, tehetséges társaság, aki végre a saját számaival akar kitűnni. Eddig azt rótta fel zsűri pl. Tamásnak, hogy miért nem saját számát adja elő, most saját szám van, de nem elég. Azonkivül nem kell irigyelni, aki letett már valamit az asztalra más műfajban is és még zenéléshez is van igazi tehetsége. Hiába, az irigység nagy Úr. Gondoljatok az Eddás Patakira, Miskolcról énekelte a dalait és ma már ki ő?
Hajrá SID, én azért is szurkolok Nektek.
És nem értek valamit. Jó a Szatmári Kamara együttes, nincs ebben hiba. De. Belegondolt valaki, hogy mennyire szinesebb lenne a középdöntő, ha nem csak néptáncos és énekes és ugrálós-csapkodós csoportok lennének? No meg a Veres Robi? Akkor minek hülyitették a rúdtáncost, a focis fiúkat, a Jammal-t (nekem tetszett a produkció, nem rosszabb a Veres Robinál), az arany párost és a bűvészt?
És őszinte tiszteletem Szirtes Tamásé, és sok mindenben egyetértettem vele és örültem, hogy felvállalalta a véleményét. Hernádi J. mindent megtesz a saját népszerűségéért, pedig lenne véleménye. Fáy egy csúcs. Szonja mint szinésznő remek, de mint zsűritag, inkább Fáy- epigon és borzasztó, hogy nincs önálló gondolata és sipitozik.
Na ennyi. Várom a középdöntőt.
Nekem a tegnapi utolso elödöntő egyáltalán nem tetszett,egyik sem volt az igazi sajnos.A zsüritagok közül nekem Fáy Miklos a kedvencem ami a szivén az a száján,na meg az arcán. Hajrá Tabáni!!!!
Tünde. Pont hozzád való ez a fáy gyerek. Összejöhetnél vele
Honnan szedte az rtl ezt a fáy nevű polyácát. Ennek egy értelmes mondat nem hagyta el a száját. Ez a baj, hogy ilyen ürgék döntenek mások sorsáról. Mennyit fizet az rtl ennek a tagnak? Már mindenki jó ennek a csatornának?, Reni
Ördög Nórinak nagyon jó ruhákat adnak és tetszik ez a lazább műsorvezetési stilus is !
Fábry Pál – Laczik László: a freestyle foci számában milyen disco szám ment mult héten a közepétől?Tudja valaki?