Bemutatkozás
A Pécsi FORTUNA zenekar ilyen felállásban 18 éve zenél együtt. Elsősorban Baranya megyében, de rendelésre, akár messzebbre is elmegyünk egy-egy szereplés kedvéért. Felállásunk alapvetően két fő (szintetizátor, gitár, harmonika, ének), de igény esetén 3 ill. 4 főre bővülünk.
Repertoárunk széles: lakodalmas, mulatós zene és természetesen a klasszikus műfajok sem hiányoznak. Úgymint tangó, bécsi és angol keringő, cha-cha-cha, szamba, rocky stb. Vállaljuk lakodalmak utcai kikérését és kísérését is, családi estek, szülinapi partik cégek, iskolák stb… rendezvényeinek színvonalas szolgáltatását.
Zenekartagok
- Galambos Csaba: billentyű, ének, dob
- Gyetvai József: gitár, ének, tangóharmonika
Képek (Fortuna zenekar)
Nagyon tetszik a zenétek, olyan hangulatos, hogy egyből kedvem támadt egy esküvőhöz, amin persze ezek után mindenképpen Ti fogtok zenélni! Sok sikert kívánok!!!
Miskolcon az uncsim esküvőjén hallottam őket zenélni nagyon szinvonalas zenét játszanak és jóhangulatott teremtetek.Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.
egy szoval nem talalok szavakat csodalatos a zenei stilusok es szerintem nincs ember aki szereti a mulatos notat hogy ne dobja fel magat ha halja zenelmi oket
Fantasztikus bulit csináltak márc.14.-én Bakonyán!! Csak igy tovább!!!!!!
S. Csilla vagyok! Én is kedvelem a zenéjüket, mindig velem éneklik a kedvenc dalomat: Máma még nem ittunk semmit…nem mehet ez így tovább….a többit tudjátok!!!;DDDD
Őket érdemes hívni ha jó bulit akar csinálni az ember, ha jó esküvőt, akkor meg páne!
Hajrá hajrá Fortuna!!!!!!!!
Május 9.-én volt az esküvőnk, ahol a Csaba volt a zenész. Hatalmas bulit csinált, hihetetlen volt a hangulat! Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, aki egy felejthetetlen lakodalomra vágyik. Köszönjük Csabi, minden jót kívánunk Nektek!
Május 16.-án volt a fiam esküvője, ők zenéltek. Csodálatos hangulatot csináltak már a vacsora előtt is.
Hajnali 4-ig ment a mulatozás szinte megállás nélkül.
Köszönet érte, csak ajánlani tudom mindenkinek, aki jó ,belevaló hangulatot szeretne.
A Fortunának pedig további sok sikert!!
Nagyon jók vagytok, csak így tovább!
Nagyon jó a zenétek.
Üdv Andrea!
Nekünk október 17.-én volt az esküvőnk,ahol nagyon jó hangulatot csináltak.Csak ajánlani tudom mindenkinek.Szeretnénk megköszönni mégegyszer nekik.A továbbiakba sok sikert nekik.ERVIN&ERIKA
Nagyon jók vagytok így tovább.Borsódzik a bőröm mikor hallgatlak titeket,ez nálam jóérzést jelent.
Október 10.-én volt az esküvőnk Szigetváron, Csabáék zenéltek nekünk! Nagyon jól éreztük magunkat Mi is, és a vendégeink is. Köszönjük az egész estét, nyugodt szívvel ajánlunk benneteket mindenkinek. Köszönjük még egyszer és SOK SIKERT.
Jól muzsikáltok,de a szövegre azért figyeljetek jobban…van amit nem illik átkölteni
Nagyon tetszett a buli:)Hmm,de főleg a Csaba (tetszett)Egyem azt a szép hangját:):)
Nagyon jó a zenétek csak így tovább!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
nagyon jól szoktatok zenélni
Baranyajenőn is szuperek voltatok!!Így tovább!!
Baranyajenőn is nagyon szuper bulit szoktak csinálni!!!
2010. május 15.-én volt az esküvőnk, ahol ők zenéltek! Nagyon-nagyon jó hangulatot csináltak!!!!!!!!Nélkülük nem sikerült volna ilyen jól a lakodalom!!!!
Köszönjük szépen!!!
Annamari és Attila
Sokat hallodtam már róluk:) épp most kértem föl őket remélem meg tudunk egyezni:) és rá is fognak érni!:)
Csak ajánlani tudom mindenkinek!!
július 10 én voltak a srácok zenélni a lagzinkon,remek estét szereztek nekünk.köszönjük,és ajánljuk mindenkinek
A zenekar 2010. augusztus 7-én zenélt az esküvőnkön és azt kell mondanom, hogy sikerült megtalálnunk a legjobbakat! A lánykikérésre is hivatalosak voltak és már ott jó zenét húztak. Majd a lagzi helyszínén fergeteges bulit szolgáltattak nekünk. Nem tudtunk olyat kérni, amit ne tudtak volna eljátszani, mindig a vendégek kívánságát, hangulatát tartották szem előtt. Nem is emlékszem, hogy tartottak-e szünetet hajnali fél 5-ig, mert szerintem állandóan zenéltek. A hangulatot nekik is köszönhetjük, nélkülük nem sikerült volna jó bulit csapni. Csak ajánlani tudom őket és a násznép ugyanezen a véleményen van róluk! Köszönjük Nektek!
Nagyon szépen köszönjük a zenekarnak a 2010.szeptember 18-i esküvőnkön nyújtott zenei szolgáltatást. Minden nagyon jó volt. A hangulatot sikerült a maximálisra fokozni. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk. Nagyon jó választás. Mégegyszer:Köszönjük Nektek!
Thank you very much for the amazing performance at our wedding on the 18/9/2010. Everyone noted how great you were and the stamina imparticualrly! You played a great mix of English and Hungarian songs which went down well with everyone. You really made the night that little bit more special. Thank you again.
Éva and Luke
Tetszett, örültem, hogy nagyon szalonképes a bemutatkozásuk, mert egy szobában ülve, esetleg munka mellett háttér zeneként meghallhatva is örömet okozott. Egy buliban vagy lagziban persze más szöveg is kell.
Köszönöm a jó zenét.
Szuuuuuuuuuuuuuuuuuuper!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Fortuna? -ez sok mindent magába rejt,de csak az tudja, aki átélte! Olvasva a sok kommenteket… többen átélték nem csalódva,de miért is csalódna az ember a FORTUNÁBA? -hiszen adja magát…. Igen! Egy király zenekar, nagyon kedves emberekkel.akik maximálisan gondolkoznak arról,hogy az emberek fergeteges hangulatban érezzék magukat! Tehát,ha valaki lenyűgözve szeretné érezni magát és egy felejthetetlen bulira emlékezni….akkor csak is a FORTUNA zenekart rendelje és kellemesen érezheti magát! ÉN sem csalódtam!!!!! Köszönöm,hogy megismerhettem!!!!
További sok sok sikert a zenekarnak!
2 hete Budapest szívében tartandó lagzinkat játszották, és a hangulat valamint a zene egyszerűen fantasztikus volt. Minden kívánságunkat teljesítették, és reggelig folyt a mulatság. Nagyon jó döntés volt őket választani, mert sokkal nagyobb buli kerekedett, mint amire számítottunk. Csak ajánlani tudjuk őket mindenképp, ugyanis akkora bulit csapnak hogy az felejthetetlen lesz mindenki számára. Köszönjük mi is ezt az élményt nektek!
nagyon ügyesek vagytok fiúk, csak így tovább!!! Ti valóban az igényes zenére, és a maximális hangulat fokozásra törekszetek amit kevés zenekar tud megcsinálni. Nagyon remélem, hogy még találkozunk mert nálatok akkorát lehet bulizni, hogy utána 1 hétig fáj az ember lába a sok tánctól! üdv! Lívi.
Ha zenéről beszélünk csakis Fortuna!Fergeteges bulikat csaptok, és kívánom hogy minnél több embernek legyen lehetősége megismerni titeket. További sok sikert kívánok nektek és sok bulit!
Ezúton is köszönetet nyilvánítunk ennek a fantasztikus zenekarnak! Kiskorpádon volt a lagzink a Villa Curpad Csárdában. A hely tökéletességét erősítette ez a csodálatos zenekar, vidámsággal, zenei szakértelemmel, csodálatos hanggal. kifogyhatatlan repertoárral káprásztattak el mindenkit.
Mindenkinek szívből ajánlom!
2011.05.21-én volt a lakodalmunk és a zenekar közreműködésével a tökéletes hangulatot hozták előtérbe.
Nagyon jó bulit csináltak, bárkiken ajánlanám nyugodt szívvel.
Köszönjük a Fortuna zenekarnak, hogy az esküvőnk ilyen jól sikerült.
További sok sikert.
Barbi és Gábor
Hát volt szerencsém megismerni a zenekart múlthét szombaton a nővérem lakodalmán, csak annyit röviden hogy le a kalappal elöttük. Szó szerint végig mulattuk ezt a csodálatos napot, nem is emlékszem hogy tartottatok-e szünetet közben. Ezt a kitartást, figyelmességet, minőséget értékelni kell. Engem lenyűgöztek, és másoknak is bátran ajánlom, mert bennük csalódni nemfognak. Sok sok szereplést kívánok nektek, és további sikereket!
fantasztikusak vagytok, soha ne hagyjátok abba, és remélem találkozunk még.
A júniusi pincebulin csúcsszupert buliztunk a muzsikátokra. Bátran foglak titeket ajánlani ismerőseimnek ha zenekarra lenne szükségük. Sokra fogjátok még vinni!
Üdvözlettel! József!
Még egyszer köszönetet szeretnék mondani, hogy olyan jó hangulatot teremtettetek az esküvőnkön.
A zenétek fantasztikus volt, végig buliztuk az estét!
Azt hiszem,nem lehet szavakban kifejezni azt,hogy mennyire hálásak vagyunk Nektek!Augusztus 27-én zenéltetek az esküvőnkön,és Nektek köszönhetően egy olyan esküvőnk volt,amilyet megálmodtunk!Én külön kiemelném a Székely Himnuszt,amivel nem csak az én szívemet,hanem mindenkiét megérintettétek!Fantasztikusak vagytok!!További sok sikert kívánunk Nektek,és nagyon bizunk benne,hogy még lesz alkalmunk találkozni Veletek,ha kicsit messze is vagyunk egymástól!
Minden jót kívánunk Nektek!
Üdvözlettel:Marcsi és Lackó Pilisvörösvárról!
2011. szeptember 24-én volt a lakodalmunk Szigetváron,
Szeretnék nektek köszönetet mondani először is a csodálatos kikérőrét amiről azóta is beszélnek a faluban másodszor a fantasztikus hangulatért ami a lakodalomban kerekedett.
Így utólag is sokan dicsérték a zenekarotokat.
Valamint külön köszönet a gyertyafény keringőért (Azért vannak a jó barátok…) amire ha rá gondolok még mindig könnyek szöknek a szemembe. Minden csodálatos volt és ezer hála érte.
Bengyákné Modok Ágota
2012.Május.12.-én volt az esküvőnk Szigetváron.
Szeretném ez úton is megköszöni azt, hogy a jó hangulatot biztosítottátok. Nagyon rendben voltatok, jól zenéltetek és minden kérésünknek eleget tettetek,
a kikéréstől egész reggelig.
Mindenkinek ajánlom a zenekart.
Köszönöm még egyszer.
Sziasztok!Nagyon szuper a zenétek, nagyon jó bulit tudtok csinálni!Csak sajnos meggondoltam magam, nem lesz esküvő…!
Kedves zenekar!Köszönetet és elismerésünket szeretnénk kifejezni a lakodalmunkon, a csodálatos hangulatért,és az akusztikus hangszereken való utcai kíséretet szolgáltató zenékért ami nagyon megérintett bennünket és a vendégeket is. A zenekart bátran hívhatják,nem csalódnak bennük.Sok sikert Orsi&Isti
Kedves Zenekar!
Nagyon tetszett a repertoárjuk.
Egy vendég a lagziból…
Nagyon jó a zenekar szeretünk titeket. Csak ti zenélhettek nálunk.
Kedves Zenekar!
2015.07.25-én volt az esküvőnk ahol egy fantasztikus estét csináltatok hajnalig szinte meg sem álltatok. A zenétek minden vendégnek nagyon tetszett. Csak ajánlani tudom mindenkinek!!
Köszönjük: Linda és Peti
Kedves Fortuna zenekar!
2015. 08.28. Két Szekér, valamint előtte a menetzene nagyon sokat jelentett nekünk.
Szívből köszönjük Nektek a muzsikát Balázs és Zsófi nagy napján.
A visszajelzések nagyon pozitívak, mindenki jól érezte magát. Igazi, bulis lagzizenét játszottatok.
Bárkinek ajánlunk benneteket ezután!
Köszönjük még egyszer!
Köszönjük a szombati közreműködést, nagyon jól sikerült a lagzi, és ez a zenekaron is múlt. Nagyon jó volt a zene. Ajánlom a zenekart másoknak is.
Sziasztok!
Nagyok jók voltatok! Valamint még egyszer szeretném külön megköszönni a rugalmasságotokat.
Köszönünk mindent!
Eszter&Csaba
Hol lehet megtudni a fellépésetek helyszíneit, kivéve a zártkörü rendezvényt. Szeretnénk egy jót táncolni, nem egész este mulatos zenére ugrálni. sajnos a zenekarok titokként kezelik és az interneten sem lehet találni ilyen imformáciot. Megköszöném ha tájékoztatnátok egy 60 -as házaspárt, akik nagyon szeretnek táncolni. Köszönettel Balán Lajos és neje.
Sziasztok!
Szeretnénk megköszönni, hogy életünk egyik legfontosabb napján Velünk Ünnepeltetek és zenétekkel fantasztikus hangulatot teremtettetek!….. Egy jó lagzi “lelke” a jó zene….. Reméljük még sokszor lesz alkalmunk Veletek mulatni! Anett és Norbi
Nagyon szépen köszönjük a remek zenét és a jó hangulatot. Megalapoztátok vele az egész estét. Mindenki nagyon jól érezte magát.
Köszönjük, hogy hozzájarultatok a jól sikerült nagy napunkhoz!
Nóri és Gergő
Kedves Fortuna Zenekar!
Köszönjük, hogy felejthetetlenné tettétek életünk eddigi legfontosabb napját! Nem is választhattunk volna nálatok jobb zenekart! Mi is és a vendégek is nagyon jól érezték magukat. Nagyszerű hangulatot csináltatok, csak ajánlani tudunk titeket.
Zsófi és Laci
2020-ban is szuper volt!
Köszönjük a kiváló zenélést, mindenki nagyon jól érezte magát és sokat táncolt.
Ha valaki jó hangulatú lakodalmat akar, bátran ajánljuk a pécsi Fortuna Zenekart! Megállás nélkül, változatosan és színvonalasan játszottak a buli végéig!
2020.07.18. Felsőmocsolád
Gabi és Bálint
Szuper hangulatot teremtettek és nagyon elégedettek voltunk a minőséggel is. Széles repertoár, nagy fokú alkalmazkodás jellemzi őket. Köszönjük a szép estét! További sok sikert!
Megkésve ugyan, de annál lelkesebben köszönöm a zenekarnak és a szállodának a csodálatos szilveszteri élményt, amelyet a magas szintű szolgáltatással nyújtottak. Igazi bulizós évzáró alkalom volt! További sok sikert a Fortuna Zenekarnak!